November 1-jén kerül a hazai mozikba a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE.
A film főszereplői Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bujáki Zsófi és Molnár Áron; Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon.

A filmnek most elkészült a plakátja.

Az X – A rendszerből törölve főszereplője Balsai Móni, aki a zseniális rendőr, Éva sokrétű karakterét formálja meg. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány között összefüggés lehet. Ám Éva most nehéz élethelyzetben van. Küzd az egyedülléttel, a félelmeivel és tini lányával.

Mikor egy új tiszt, Péter (Schmied Zoltán) a központba kerül, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába és ez Évában is sok változást indít el…

”Évától talán sokan azt várják, hogy egy belevaló, kemény csaj, egy szuperhős. De számomra épp arról szól az X – A rendszerből törölve, hogy egy komoly problémákkal küzdő, hétköznapi ember is képes lehet megváltoztatni a világot. Ha bátrak vagyunk, a legreménytelenebbnek tűnő helyzeteket is meg tudjuk fordítani.” – nyilatkozta szerepéről Balsai Móni.

2019.03.21. 15:49

Az elmúlt évek legviccesebb francia filmje folytatást kapott!

2018.10.19. 14:24

Induljon jól a péntek: Megérkezett az új előzetes a BÚÉK című filmhez

2018.10.16. 10:00

Újra mozikban a felújított Egri csillagok

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő