Tim O’Donovan, a királyi család aktivitását 1979 óta, vagyis éppen negyven éve minden esztendőben részletesen összegző műkedvelő statisztikus az idén is összeállította kimutatását az udvar hivatalos közlönye, a Court Circular adatai alapján a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap számára.

Az összesítés szerint a királyi család tavaly összesen 3567 – vagyis naponta átlagosan csaknem tíz – hivatalos programot teljesített.

Az uralkodó 99. évében járó férje, Fülöp edinburghi herceg, aki korábban a legaktívabb családtagok között volt, immár két éve visszavonult a közéleti szerepléstől, így ő nem szerepel a statisztikai adatsorban.

Az új lista szerint II. Erzsébet királynő – aki februárban kezdi uralkodásának 69. évét, áprilisban pedig 94. születésnapját ünnepli – 2019-ben összesen 295 hivatalos eseményen jelent meg.

Ő az egyetlen azonban a királyi család magas rangú aktív tagjai közül, aki csak hazai programokon vett részt, ugyanis már évekkel ezelőtt felhagyott a külföldi utazásokkal, és főleg a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség távoli népeivel fenntartott kapcsolatok ápolását bízza gyermekeire, illetve unokáira.

Az idén Károly trónörökös, a királynő és Fülöp herceg 71 esztendős elsőszülött fia és Károly húga, Anna hercegnő, a királyi pár egyetlen leánygyermeke volt a legszorgalmasabb. Károly herceg 521 programot teljesített, közülük 148-at külföldön.
Anna hercegnő 506 hivatalos eseményen képviselte a királyi családot, ebből 53 volt a külföldi programok száma.

Vilmos herceg, Károly és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia – aki majdan maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz – tavaly 166 hazai és 54 külföldi hivatalos programot teljesített.

Vilmos öccse, Harry herceg 201 hivatalos eseményen vett részt, 93 alkalommal külföldön.

András yorki herceg, a királynő harmadik gyermeke 190 hazai és 84 külföldi programon képviselte a királyi családot, de ez egyelőre minden bizonnyal hivatalos megbízatásainak végét is jelzi. Az udvar ugyanis már a múlt hónapban bejelentette, hogy az 59 éves herceg visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől botrányai miatt.

Forrás: MTI

Fotó: Puzzlepix

2021.11.27. 10:12

Állatvédők tiltakoznk amiért az európai állatkertek hím gorillákat akarnak leölni

2021.11.26. 16:00

Nagy Katalin himlőoltásról szóló levelét bocsátják árverésre Londonban

2021.11.26. 14:00

Megérkezett a Deep Purple vadonatúj albuma

2021.11.26. 12:00

Isten éltesse a ma 82 éves Tina Turnert!

2021.11.26. 10:00

Életet menthet a Tüzes Dalok hétvégéjén a Retro Rádióban!

2021.11.26. 08:00

Adventi falu, karácsonyi vásár, zenés előadások Szolnokon

2021.11.25. 14:00

Hollandiában egyhetes börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, aki a Mikulás "kilövésével" fenyegetett

2021.11.25. 12:00

Húsz művész dolgozta fel a Miénk itt a tér című LGT-dalt

2021.11.25. 10:00

Lábadozik a Nagy-korallzátony

2021.11.25. 08:00

Csütörtökön kezdődik az Egerszegi Advent

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő