Az ausztrál együttes új albuma, a „Dreamers Are Waiting” ma jelent meg. Az 1985-ben alakult Crowded House nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint “Don’t Dream It’s Over” vagy a “Weather with You”. A zenekar a sikerek ellenére 1996-ban feloszlott, ám 2007 óta újra együtt zenélnek. legutóbb 2010-ben adtak ki lemezt.

„Mindig is féltem attól, hogy ugyanazokat a sémákat ismételjem, de ez most valamilyen formában autentikus módjává válik annak, hogy visszatekintsünk a Crowded House történetére, elsősorban arra miért és hogyan kezdődött minden” – mondta Neil Finn az új albumról, és hozzátette az együttes eredeti szellemisége és filozófiája ott van az új zenei anyagban, főleg, hogy Mitchell Froom is újra csatlakozott hozzájuk.

A lemezt anyagát közvetlenül a karantén bevezetése előtt rögzítették, így az együttes tagjai együtt vonulhattak stúdióba.

„Olyan szerencsénk volt, hogy még a pandémia kezdete előtt, együtt, élőben vehettük fel a dalokat, így mindannyiunk egyénisége és energiája érezhető a felvételeken. Azután következett 2020, a legfurcsább év mindannyiunk életében, de ennek ellenére folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, file-okat küldözgettünk egymásnak és befejeztük az album munkálatait” – tette hozzá Finn.

2021.10.19. 08:06

Virtuális tárlat mutatja be Dajka Margit pályáját

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

2021.10.15. 13:16

Öreg-tavi halászfesztivál lesz holnap Tatán

2021.10.15. 11:29

Ma van a kézmosás világnapja!

2021.10.15. 09:24

A Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz A besúgó című magyar sorozat világpremierje

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő