Németországban még mindig több Trabant van az utakon, mint Tesla elektromos autó a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutatóintézetének a kimutatása alapján.

Ferdinand Dudenhöffer, az egyetem professzora, a CAR (Center Automotive Research) vezetője a német szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal statisztikáit elemezve kimutatta, hogy az elmúlt tíz évben, 2010-től 2020-ig, 38 ezer Trabantot és 34 ezer Teslát helyeztek forgalomba Németországban. Csak 2020-ban ezer Trabantot helyeztek forgalomba.

A járműállomány 2010-től 2021 januárjáig bekövetkezett 6,5 milliós növekedéséből a Volkswagen konszern márkái 4,2 millió példánnyal vették ki a részüket. A fennmaradó hányadból is nagy részt hasítottak ki maguknak a német prémium márkák, a Mercedes-Benz és a BMW. A 2010-eshez képest jelenleg 735 ezerrel több Mercedes és 513 ezerrel több BMW autó rója a német utakat.

A forgalomban lévő autók többsége VW márka. Az idén januárban 10,15 millió volt a számuk, 15 százalékkal több, mint 2010-ben. Németországban jelenleg minden ötödik autó Volkswagen konszern VW márkája. A második helyen a Mercedes áll 4,6 millióval, a harmadikon pedig az Opel 4,24 millióval. A tíz évvel korábbihoz képest a Mercedes autók száma 19 százalékkal nőtt, az Opel autóké 20 százalékkal csökkent.

A tíz jelenleg legnépszerűbb márka közül a legnagyobb mértékben a Hyundai és a Skoda autók száma növekedett tíz év alatt. A Hyundai autóké 176 százalékkal 1,35 millióra, ami a szám szerinti rangsorban a kilencedik helyet biztosítja a márkának. A Skoda a hetedik legnépszerűbb márka 2,42 millió autóval a német utakon, 128 százalékos szám szerinti növekedéssel tíz év alatt. Jóval az átlag felett növekedett a Seat autók száma is, 85 százalékkal 1,32 millióra, amivel a márka a tizedik a népszerűségi rangsorban.
A legnagyobb növekedést a Hyundai testvérmárkája, a Kia érte el, 3245 százalékosat. A tíz évvel ezelőtti 22 ezerrel szemben jelenleg 736 ezer példány van a márkából forgalomban.

A Tesla elektromos autókat a Trabant mellett még két, már nem kapható márka is megelőzi: Saab autóból 6 ezerrel van több a német utakon, Daihatsu autókból pedig dupla annyi.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

2021.10.27. 17:12

Maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használatakor a BKK

2021.10.27. 14:05

Elton John visszavonul, hogy a családjával lehessen

2021.10.27. 12:03

Az "Under Pressure" 40 éves lett

2021.10.27. 09:37

Közeledik a mindenszentek és halottak napja - a rendőrség kiemelt figyelmet fordít a temetőkbe látogatók biztonságára

2021.10.26. 14:38

Orosz állampolgár lett a Vad angyal

2021.10.26. 14:04

37 éve mutatták be a Terminátort

2021.10.26. 11:27

Charlie és Tátrai Band hétvége a Retro Rádióban – legyen ott a zenészek közös, rocktörténeti koncertjén!

2021.10.26. 08:04

Shakespeare IV. Henrikjének egy ritka kiadása eladó

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő