A Cricket Wife a brit duó egykori listavezető slágere, a West End Girls “lockdown” változatával együtt jelenik meg, egy két trackes kislemezen.

A Pet Shop Boys a közösségi oldalakon árult el részleteket a Cricket wife című új dalukról. A 10 perces, drámai hatású felvétel a május 7-én megjelenő két felvételt tartalmazó CD-n hallható, amelyet a zenekar idei évkönyvével, az „Annually 2021”-el együtt adnak ki.
A CD-n hallható másik felvétel a zenekar 1985-ös nagy slágere, a West End Girls „lockdown’ feldolgozása, amelyet 2020 júniusában online már bemutattak.

Mindkét dalt a karantén alatt rögzítették, „távmunkával”: Chris és Neil külön, külön, a saját otthonában vette fel a rá eső zenei anyagot.

Chris Lowe felelt, a Cricket Wife klasszikus zene ihlette, zenekari hangzásáért, míg az ének és a szöveg Neil Tennant feladata volt. A dal szövege egyébként Tennant saját költeménye alapján született. A végső simításokat a felvételen Pete Gleddal végezte.

Fotó: Joel Ryan – PA Images/Getty Images

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

2021.10.17. 10:22

Október végén debütál a magyar mozikba az Éjjeli őrjárat című film

2021.10.16. 09:26

Szerződést bontott a hivatalos varázslójával az új-zélandi Christchurch

2021.10.15. 15:34

Újra itt a "Let It Be" - fantasztikus újrakiadással jelenik meg a The Beatles utolsó stúdióalbuma

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő