Immár hatodik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics című hivatalos programja, amelybe ezúttal Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje kapott meghívást.

Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú és Sára Sándor Feldobott kő című alkotásai után Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmje került be a Cannes Classics programjába – írta közleményében az NFI.

Saját fiatalkorát dolgozta fel Mészáros Márta a világhírű Napló-sorozat első részében, melyet 1984-ben a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmaztak.
Mészáros Márta, aki idén ünnepli kilencvenedik születésnapját, a világ legjelentősebb női filmalkotóinak egyike, Agnes Varda és Vera Chytilová pályatársa. 1968 óta rendez szerzői filmeket. Egész életművét végigkísérték az árvaság, a női identitáskeresés, szeretetvágy, az elmagányosodás jellegzetes témái. Öntudatos nőalakjainak lázadása mentén olyan szociológiai hátteret rajzolt fel a hetvenes évek Magyarországáról a női lélek nézőpontjából, amelyet más senki.

Noha a forgatókönyvet még a hatvanas években megírta, csak a tizedik filmje után, 1980-ban kezdhette el a gyerekkori Naplók küzdelmes élettörténetének leforgatását. Apját, Mészáros László Kirgíziában élő szobrászművészt a háború kitörésekor bebörtönözték és kivégezték, anyja meghalt, ő egy szovjet nevelőintézetbe került, elárvultan tért vissza Magyarországra a háború után, ahol örökbe fogadták.

A rangos nemzetközi sikereket arató Napló-tetralógia első darabja a Napló gyermekeimnek, ahol a Mészáros Márta alteregójának, Julinak, a makacs kamaszlánynak (Czinkóczi Zsuzsa) lázadásán át látjuk a kiépülő sztálinista rendszer hazugságait. A tabutörő Napló megmutatta, hogyan importálta a keleti blokk a Szovjetunióból a kommunista diktatúrát. A rendezőnő csak a film felének leforgatása után nyújtotta be a forgatókönyvet engedélyezésre, ami azt eredményezte, hogy 1981 januárjában betiltották a közben elkészült filmet. Több mint két év elteltével, elsősorban külföldi nyomásra, a szovjet filmrészletek magyarra cserélése és más kisebb változtatások után sikerült kiszabadítani a dobozból, hogy 1984-ben Cannes-ban megkezdhesse példátlan sikersorozatát. Már abban az évben több mint ötven országban mutatták be.

A Napló gyermekeimnek teljes körű restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor igazgatóságok együttműködésében készült, Jancsó Nyika operatőr közreműködésével.

A 74. cannes-i fesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, a nemzetközi zsűri elnöke Spike Lee amerikai filmrendező lesz. A hivatalos programba három magyar alkotás is meghívást kapott: Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotása az Arany Pálmáért versenyezhet, Mundruczó Kornél Evolúció című új filmjét a seregszemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premieres-válogatásban mutatják be, Rudolf Olivér FONICA M-120 című diplomafilmjét pedig a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programjába válogatták be.

Forrás: MTI

Fotó: Panptys/Getty Images

2021.10.20. 11:45

Hírességek hasonmásaitól hemzseg a Duran Duran új klipje

2021.10.20. 09:32

Tony Bennett rekordot döntött

2021.10.20. 08:03

A forradalom falusi történései elevenednek meg a Skanzenben a hétvégén

2021.10.19. 16:37

Budapesten ad kondcertet jövőre a Pet Shop Boys

2021.10.19. 15:17

Mel Brooks 40 év után folytatja a történetét

2021.10.19. 11:33

34 éves az INXS legsikeresebb albuma

2021.10.19. 09:36

Karácsonyi EP-vel robbantja be az ünnepi szezont a Blondie

2021.10.18. 16:06

Népszerűek Bécsben a mobil oltópontok

2021.10.18. 11:45

A Gipsy Kings előtt tiszteleg egy új supergroup

2021.10.18. 08:03

A héten jön egy kis indián nyár

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő