A tegnapi, nulladik napon tartott nagysikerű közösnégtalálkozó után, ma a Duna Arénában vízbe száll a Millennium Masters csapata. A XIXO Waterpolo All Star Gála egyben pólótörténeti esemény is, hiszen a magyar csapat az egykori legnagyobb ellenfelekből álló világválogatottal mérkőzik meg.

Az olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat, a Millennium Masters tavaly nyáron veretlenül nyerte meg a FINA Masters Világbajnokságot a 40 év felettiek kategóriájában. A 2017-es sportesemény a csapatnak és a közönségnek egyaránt igazi örömünnep volt, amit idén meg szeretnének koronázni egy újabb fergeteges játékkal és szurkolással.
A XIXO Waterpolo All Stár Gálán a magyar keretben idén is ott lesz a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán; a két olimpiai arannyal rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, illetve a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt. A világválogatottat pedig az egykori legnagyobb ellenfelek alkotják majd.

2018.07.19. 07:08

Nyilvános lesz a Millennium Masters felkészülő edzése

2018.03.05. 10:04

Budapest lesz 2019-ben Európa Sportfővárosa

2016.08.03. 08:27

Hétvégén Velencei tóúszás

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő