Hollywood egy újabb kalandra vállalkozva arra készül, hogy ismét nekivágjon a sárga útnak és újraforgassa a filmtörténet egyik klasszikusát, az Óz, a csodák csodáját.

A „New Line Cinema” bejelentette, hogy Dorothy történetének új verzióján dolgozik. A Lyman Frank Baum 1900-ban megjelent gyerekkönyve alapján újonnan készülő filmet Nicole Kassell rendezi, akinek eddigi munkái közt főleg sorozatok voltak, köztük a Watcman, a Gyilkos hajsza vagy a Hátrahagyottak egyes epizódjai.

“Soha nem volt ennyire időszerű és szükséges, mint napjainkban, hogy olyan témákat boncolgassunk, mint a bátorság, -szeretet, – bölcsesség – és otthonkeresés. Alig várom, hogy együtt táncolhassak gyerekkorom hőseivel, miközben újrarakjuk a sárga út köveit” – mondta a rendező.
A készülő produkcióról az alkotók egyelőre alig árultak el valamit, egy azonban biztos nem lesz musical-film.
Az eredeti, 1939-es film, Judy Garland főszereplésével készült film betétdalát az “Over the Rainbow”-t Oscar- díjjal jutalmazták, de a film készítői nem tudták elhozni a legjobb filmnek járó elismerést – abban az évben ugyanis az „Elfújta a szél” –nek ítélte az Amerikai Filmakadémia.

Dorothy történetéből az évtizedek során számos feldolgozás készült, többek a Disney „Óz, a nagy varázsló” című filmje James Francoval és a Wicked című Broadway musical .

Fotó: United Archives/Getty Images

2021.10.25. 16:26

Itt a harmadik dal az ABBA hamarosan megjelenő albumáról

2021.10.25. 14:58

A hét végén rendezik a Csabai Kolbászfesztivált

2021.10.25. 11:57

Federer-villamos közlekedik Bázelben

2021.10.25. 09:21

Ismét közös albumot készít a Grammy-díjas páros

2021.10.25. 08:08

A ''La Isla Bonita'' átlépte a félmilliárdos nézettséget a YouTube-on

2021.10.24. 10:31

Ma van a Magyar Operett Napja

2021.10.23. 15:37

Az 56-os forradalom amerikai emlékhelyeire látogathatunk egy applikáció segítségével

2021.10.22. 16:38

40 év után újra itt a "Tattoo You"

2021.10.22. 13:49

52 éves a Led Zeppelin II.

2021.10.22. 11:42

Celine Dion lemondta a show-ját Las Vegasban

További hírek

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Vas Maya

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Retro Rádió

Most szól:

  • Következő