Nemrég a Pet Shop Boys bejelentette 1986-ban indult ‘Disco’ sorozatának ötödik albumát ‘Disco 5’ címmel, melyet ebben a hónapban digitális formátum mellett CD,
valamint duplabakelit változatban is piacra dobott.

Az első három ‘Disco’ nagylemez – 1986, 1994, 2003 – elsősorban PSB daloknak híres producerek és DJ-k által remixelt változatait tartalmazta. A formabontó, addigi hagyományokkal szakító 2007-es ‘Disco 4’ keretein belül pedig a tagok már mások munkáit dolgozták át, így többek között Madonna vagy a The Killers felvételeinek címe is olvasható a tracklisten.
A most érkező, 12 felvételt számláló kollekción a duó örökzöld dalokat remixelt olyan világhírű zenészektől, mint Tina Turner, Noel Gallagher (Oasis), Primal Scream (skót rockbanda), Paul Weller (angol zenész), Claptone (német DJ) és még sokan mások.
Ezen kívül egy saját szerzemény vadonatúj remixe, a „Dreamland” – Olly Alexander közreműködésével – is helyet kapott a ’Disco 5’-on.

Fotó: Simone Joyner/Getty Images

Stevie Wonder 37 éve történelmet írt

Madonna 41 évvel ezelőtt először debütált a brit albumlistán

34 éves Eric Clapton híres „Unplugged“ albuma

Több mint négy évtizede énekeljük: "Rdio Ga Ga"

Jack Osbourne: „Egy fenomenális színész alakítja Ozzyt az életrajzi filmben”

George Michel 38 éve először ért fel az amerikai slágerlista csúcsára

Családi ereklyéket, történetek várnak a Székely mennyasszony című székelyföldi kiállításhoz

Paul McCartney bemutatta a „Man On The Run” előzetesét

54 éve mutatkozott be az amerikai slágerlistán a „Black Dog”

25 éves a Wikipédia

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő