Szegeden születtem, Debrecenbe jelentkeztem egyetemre, fizikusnak készültem.

A diploma megszerzése után egy pár évig tanítottam az egyetemen és vezettem az Ifjúsági És Kulturális Irodát. Ez alatt néhány barátommal megalapítottuk Magyarország egyik első magánrádióját, a City Rádiót.
Onnan kerültem az amerikai tulajdonú Juventus Rádióba, ahol programigazgatóként dolgoztam.
Később voltam a Petőfi Rádió programigazgatója, az MTV főszerkesztője és az MTVA programigazgató helyettese is.
A Sport Televízióban pedig marketingigazgatóként foglalkoztattak.
Közel tíz évig közvetítettem az NBA-t, Sztársáv című műsorom 25 éve jelentkezik.
Voltak kisebb nagyobb TV-s és rádiós műsoraim az RTL-en, a TV2 csatornáján, a Sport TV-ben, a Viva-n, a Sláger TV-n, a FaceTime TV-n, az M1 és M2 csatornáin, a Petőfi Rádióban…
Több, mint 30 éve lemezlovasként dolgozom DJ Dominique néven. Több tucat lemezen működtem közre szerzőként, előadóként, producerként, mixelőként, valamint remixelőként. 37 arany és 5 platinalemezzel jutalmaztak ezekért a munkákért.
Karitatív és közösségi munkáimért több állami és kormánykitüntetésben részesültem.

44 éve a Survivor tigrise meghódította Nagy-Britanniát is

George Lucas új múzeumában életre kel egy réges régi, messzi, messzi galaxis is

Fél évszázaddal ezelőtt a Fleetwood Mac már Lindsey Buckinghammal és Stevie Nicks-szel kiegészülve hódította meg a slágerlistákat

A Europe legújabb kislemeze Joey Tempest személyes kedvence

Ingyenes kiállításon tekinthetőek meg Freddie Mercury ikonikus színpadi jelmezei Londonban

A brutalista rendezője koncertfilmet készített David Byrne baltimore-i fellépéseiről

Nagypapa lenne John Lennon

David Fincher 37 éve a slágerlista élére repítette Paula Abdult

A Foreigner eddig kiadatlan dalt osztott meg a Head Games korszakából – Peter Frampton gitárszólójával

Már sejthető ki alakítja Ozzy Osbourne-t a filmvásznon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő