Grosics Gyula Dorogon látta meg a napvilágot, itt is kezdett el futballozni. Az iskolai mérkőzéseken jó reflexei miatt rendre a kapuba tették, noha ő inkább csatár szeretett volna lenni.

„Nem szerettem védeni. Mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Persze később, befutott kapusként már megváltozott erről a véleményem” – nyilatkozta később. Édesanyja papnak szánta, kapusként az ő kedvéért öltötte magára tiszta fekete szerelését, ami miatt a szurkolóktól a megtisztelő Fekete Párduc becenevet kapta.

A Dorogi Bányász NB II-es felnőtt csapatának kapujában 1940-ben mutatkozott be. Négy évvel később megnyerték a másodosztályú bajnokságot, így 1945-ben az NB I-be jutottak. Grosics 1947-ben Budapestre került a MATEOSZ Munkás SE (később Budapesti Teherfuvar SE) csapatához. A MATEOSZ államosítása után bevonultatták, a sportélet szovjet mintára történő átszervezése során 1950-ben a Budapest Honvédba igazolt (vagy inkább vezényelték). A kispesti egyesület akkoriban a világ egyik, ha nem a legjobb klubcsapata volt, ahol az Aranycsapat játékosainak többsége is játszott. A Honvéd színeiben 390 bajnoki mérkőzésen védett és háromszoros bajnok (1950, 1952, 1954) lett.

A válogatottban 1947-ben a magyar-albán (3:0) mérkőzésen mutatkozott be. A nehéz természetű focistát, akinek nyakában mindig kereszt lógott, és nem volt hajlandó az elvárt összegben békekölcsönt jegyezni, 1949-ben „disszidálási szándék” vádjával őrizetbe vette a rettegett Államvédelmi Hatóság, az ÁVH. Egy évre eltiltották a címeres mez viselésétől, de 1950 májusától már az Aranycsapat alapembere volt. A Fekete Párduc 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte a válogatott csapat hálóját, 59 győztes, 14 döntetlen és csupán 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen 96 gólt kapott, miközben csapata 258-at rúgott.

Tagja volt az 1952-es helsinki olimpián arany- és az 1954-es berni világbajnokságon – abszolút esélyesként, hatalmas csalódásra – ezüstérmet szerző csapatnak, továbbá az 1958-as és ’62-es világbajnokságokon szereplő magyar együtteseknek. 1953-ban Európa Kupát nyert, ezután következett „az évszázad mérkőzése”, vagyis az angolok elleni 6:3 a londoni Wembley Stadionban, majd az 1954-es, 7:1 arányban megnyert budapesti visszavágó. Hat alkalommal hívták meg a világválogatottba és négyszer jelölték Aranylabdára.

Az 1954-es berni vb-döntő elvesztése után idehaza spontán tüntetések robbantak ki, ahol Grosicsot is bűnbaknak kiáltották ki. Máig tisztázatlan okokból hazaárulással vádolták meg, egy évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották és házi őrizetbe helyezték. Ezalatt kapusok sorát próbálták ki a Honvédnál és a válogatottban, de eredménytelenül, így a Budapestről Tatabányára száműzött Grosics 1956-ban visszakerülhetett a posztjára. A forradalom idején részt vett a Honvéd illegális dél-amerikai túráján, de 1957 nyarán a hazautazás mellett döntött, majd ismét a tatabányai csapatnál védett.

Visszavonulását 1962-ben a chilei világbajnokságon jelentette be, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség nem járult hozzá, hogy a Ferencvároshoz igazoljon, legendás fekete mezét 1962. október 14-én a jugoszlávok ellen öltötte magára utoljára. Negyvenhat évvel később, 82. születésnapján a Fradi jelképesen, de szabályosan leigazolta, s 2008. március 25-én a zöld-fehérek kezdőcsapatában kapott helyet. Az angol másodosztályú Sheffield United elleni felkészülési mérkőzés első percében egy hazagurítást követően, vastaps mellett vonult le a pályáról.

A legendás kapus nagyszerű érzékkel irányította a védelmet. Szükség esetén kapuját messze elhagyva igyekezett hárítani, a labda pontos továbbításával gyors ellentámadások indítására is lehetőséget adott, ezért emlegették a válogatott „negyedik hátvédjeként”. Különösen ruganyossága és reflexei voltak kiválóak, nevét éveken át a világ legjobb kapusai között emlegették.

Visszavonulását követően edzői, majd sportszervezői oklevelet szerzett. 1963-tól a Tatabányai Bányász, majd a Salgótarjáni BTC, később a KSI edzője volt. 1966 és 1968 között Kuvaitban volt szakfelügyelő és szövetségi edző. 1969-től egyesületi elnökként állt a Budapesti Volán és a Volán SC élén, 1976-ban innen is vonult nyugdíjba. 1991-ben a Volán FC díszelnöke lett. 1969 és 1976 között a Volántouristnál volt osztályvezető, ezután a fővárosban nyitott divatáruüzletet. A rendszerváltás után, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon.

Hosszas betegeskedés után 2014. június 13-án, 88 éves korában hunyt el. Díjai és kitüntetései szinte megszámlálhatatlanok. Csupán a legjelentősebbeket említve: 1952-ben az év sportolója, 1959-ben az év labdarúgója lett, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 1994-ben pedig tagja lett a Halhatatlanok Klubjának. 1998-ban Az évszázad legjobb magyar kapusának szavazták meg, 1999-ben pedig a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé választották. 2009-ben Prima Primissima Díjat kapott, 2011-ben a Nemzet Sportolója lett.

2008-ban az újbudai Budai Sport Általános Iskola az ő nevét vette fel, 2009-ben Gyulán pedig megalakult a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, melynek csapata jelenleg az NB II-ben szerepel. 2018-ban a budapesti Bikás parkban, 2019-ben Szegeden állították fel egész alakos szobrát, 2011-ben róla nevezték el a tatabányai futballstadiont. Még 1963-ban jelent meg Így láttam a kapuból című könyve, életéről 2011-ben Keresztlécen címmel készült dokumentumfilm. A 2014-ben elhunyt labdarúgó pályafutásával kapcsolatos emléktárgyakat és relikviákat a Puskás Intézet őrzi.

Fotó: Pálfai Gábor/MTI/MTVA