Szabó Lőrinc a későmodern magyar irodalom kiemelkedő alakja: versei, műfordításai nemzedékek számára meghatározóak voltak. 1900. március 31-én született Miskolcon, ahonnan a család hamarosan elköltözött, így iskoláit Balassagyarmaton és Debrecenben végezte. 1918 őszén költözött Budapestre, hogy elkezdje tanulmányait a Műegyetemen. Pusztán két hétig volt a gépészmérnöki kar hallgatója, ugyanis átiratkozott a bölcsészkar magyar–latin–német szakára. Ekkor ismerkedett meg mesterével, Babits Mihállyal is.

„Mit láttam benned? Hőst, szentet, királyt” – írja később Babits című, megemlékező versében. És valóban: Szabó Lőrinc rajongott mesteréért. Neki mutatta meg első verseit, és bár akkor a Nyugat szerkesztője még nem tartotta azokat közlésre érdemesnek, folyamatosan biztatta a pályakezdő költőt. A szakmai kapcsolat rövidesen barátsággá alakult át, olyannyira, hogy Babits saját, Reviczky utcai lakását is megosztotta a fiatal költővel. Szabó Lőrinc ebben az időszakban ismerkedett meg Tanner Ilonával (későbbi, felvett nevén Török Sophie-val), akivel nemsokára jegyben jártak. Mivel azonban Babitsnak is tetszett a tehetséges, fiatal nő, Szabó Lőrinc felajánlotta neki, hogy átengedi jegyese kezét, amire maga Tanner Ilona is rábólintott.

Babits bevezette a költőt a Centrál kávéházba, az írók akkori közkedvelt találkozóhelyére. A publikálás kezdeti éveit sikerek övezték. Szabó Lőrinc első, 1922-es kötetét már elismeréssel fogadta a szakma, nemsokára pedig már Babitscsal és Tóth Árpáddal közösen fordították Baudelaire-t, ennek eredményeképp jelent meg a Romlás virágai 1923-ban. A fiatal költő ekkor már házas volt, Az Est Lapok folyóirat irodalmi vezetőjének a lányát, Mikes Klárát vette feleségül. A házasságot követően itt kezdett el dolgozni hírlejegyzőként, majd stílusszerkesztőként, de verseit, fordításait is megjelentethette a lapnál.

1932-ben publikálta Te meg a világ című kötetét, amely megújulást jelentett mind a költő pályáját, mind a kortárs lírát tekintve. Gondolatiság és individualizmus jellemzi a kötet élőbeszédhez közelítő versnyelvét – egy új generáció hangját szólaltatta meg. Ezt követte a Vékesné Korzáti Erzsébettel folyatott, 25 évig tartó szerelmi kapcsolatát feldolgozó híres szonettciklus, A huszonhatodik év és az önéletrajzi hangvételű Tücsökzene. Szabó Lőrinc a nyelvezet dísztelenségét használta a szenvedély, a vallomás erőteljességének kifejezésére. A szinte naiv egyszerűséget mutató szerelmi vallomásoktól a szenvedélyt és szenvedést összekapcsoló képeken át egészen a gyász, bűntudat és vágyakozás komplex érzéseit megörökítő versekig a szerelem érzéki tapasztalata lényeges ihletforrása volt költészetének.
G. Szabó Lőrinc filmrendező édesapja szobránál (MTI Fotó: Kerényi László)

Életművének meghatározó részét képezik a fordítások is. Máig az általa jegyzett Shakespeare-szonetteket olvassuk, emellett fordította Conan Doyle-t, Poe-t, Goethét és Molière-t is. Egészen 1957-es haláláig folyamatosan dolgozott, és rengeteget utazott. Nagyon szerette a zenét, különösen Wagnert, de pasaréti otthonában haláláig íróasztalán állt a mester, Babits Mihály fényképe is.

Fotó: Horváth Tamás/MTI/MTVA