Közel két évtized kihagyás után új dallal jelentkezik a KFT – megjelent a “Te vagy az, aki kell” című slágergyanús újdonság, melyhez Lantos P. István fotóművész képeiből készült videóklip.

Az együttes tagjai tizenhat év elteltével úgy érezték, hogy a koncertezés mellett mindannyiuknak hiányoznak új szerzemények. A hiányérzet 2023 őszén elhatározássá érett, és stúdióba vonult a KFT, hogy hat új dalt rögzítsenek: két szerzeményt Laár Andrástól, hármat Bornai Tibortól és egyet Márton Andrástól. A felvételek a Pannónia Stúdióban készültek Mohai György hangmérnökkel, a keverés Háry Péter (HolyHOLe stúdió) munkája. A teljes végeredmény az idén érkező “Még mit nem” című lemezen” lesz hallható.

Az 1981-ben alakult KFT folyamatosan járja az országot, koncertezik az eredeti felállásban. Idén a Budapesti Kongresszusi Központban mutattak be nagy sikerrel új műsort KFT Big Band címmel, amelyben fúvósokra áthangszerelve, ütőssel, vokalistákkal és más közreműködőkkel kiegészülve játszották a legismertebb slágereiket. A koncert különlegessége volt a zenekar gyerekeiből alakult A Te Apád, Az! együttes fellépése. Ezt megelőzően az utolsó stúdióalbum, a “Bábu visszavág” megjelenése óta eltelt években önálló koncertet adtak többek között a Magyar Zene Házában, az Operaházban, a MÜPA-ban, a Budapest Sportarénában, lemezbemutató sorozatot tartottak az A38 Hajón.

Fotó: Nerpel Nikoletta

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

A hazai mozikba is érkezik Roger Waters prágai koncertfilmje

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő