Reindl Ludovika néven jött a világra Rimaszombaton, ami Szlovákia területén. Anyja Ponti Lujza színésznő volt, apja, Reindl Sándor huszártisztként részt vett az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban, így a világosi fegyverletétel után bujkálnia kellett. Várai néven feleségével vándorszínésznek állt, lányuk – akit anyja után mindenki Lujzinak hívott – hétévesen még nem járt iskolába, de apróbb szerepekben már színpadra lépett Várai Lujza, majd gyámapja után Kölesi Lujza néven.

Hamar felfedezték gyönyörű, tiszta hangját, s még tizennégy éves sem volt, amikor a budai Népszínházhoz szerződtették, ahol a Csikós című népszínműben nagy sikert aratott. Ugyanebben az évben lett a szabadkai társulat tagja, itt találkozott a nála 22 évvel idősebb cseh származású Jan Blaha karmesterrel, aki igyekezett belőle operaénekesnőt faragni. 1866-ban összeházasodtak, s jóllehet Blaha négy év múlva tüdőbajban meghalt, a színésznő – további két házassága ellenére – hálából élete végéig megtartotta férje nevét.

1866-tól Debrecenben játszott, ahol országos hírű primadonnává vált. Szigligeti Ede 1871-ben szerződtette a pesti Nemzeti Színházhoz, ahol először a Tündérlak Magyarhonban című népszínműben lépett fel óriási sikerrel. Négy évvel később lett az újonnan alapított Népszínház tagja, melyet játékával ő tett a pesti német színház diadalmas vetélytársává, itt lett a “nemzet csalogánya”.

Az 1896-os millennium évében többször elszánta magát a közönségtől való végleges búcsúra, de aztán mindig maradt még egy kicsit. 1900-ban a Koronás Arany Érdemkereszttel tüntették ki, egy évvel később, amikor a Nemzeti Színház létrehozta az “örökös tagság” intézményét, elsőként ő kapta meg a címet, ehhez élete végéig állandó jövedelem is járt. A népszínmű, a népopera háttérbe szorulásával prózai szerepekben kellett bizonyítania tehetségét. A nemzet első társulatának tagjaként ünnepelte 1908-ban színpadra lépésének fél évszázados jubileumát Csiky Gergely A nagymama című vígjátékának címszerepében. 1910-ben bejelentette, hogy végleg visszavonul a színpadtól, ezután csak alkalmanként szerepelt. Utoljára 1923-ban a Városi Színházban, az egykori Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen lépett fel, abban az évben megválasztották az Országos Színészegyesület örökös tagjának.

Teltkarcsú termete, bájos arca, gyönyörű énekhangja, hol érzelmes, hol dévajkodó kedvessége valósággal predesztinálta a népszínműszerepekre. A műfaj az ő stílusához igazodva őrizte meg romantikus, stilizált és irreális jellegét. Legnagyobb sikereit a Falu rosszában, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban aratta, s olyan dalokat vitt diadalra, mint a Cserebogár, sárga cserebogár, a Mi mozog a zöld leveles bokorban. Budapesten egyfajta intézménnyé vált, jószerivel nem akadt előkelő látogató a fővárosban, aki ne ült volna be legalább egy előadására, nevéhez fűződik a magyarországi operettjátszás meghonosítása is. Játszott 1901-ben az első magyar filmben (A táncz), majd 1916-ban a Nagymama című némafilmben is, bár idegenkedett a filmezéstől, mert zavarta a hang hiánya és a némafilmekre jellemző teátrális mozdulatok.

A színpadon kívül is rendkívül népszerű volt. Legendáriumához tartozott, hogy “Őt mindenki szereti, és ő mindenkit szeret”; másokról rossz szót még 1920-ban kiadott visszaemlékezéseiben sem találhatunk. Magánélete mentes volt a botrányoktól, azt még kortársai közül is kevesen tudták róla, hogy huszonnégy évesen, házasságon kívül született fiát saját vezetéknevén, Reindlként anyakönyveztette. 1875-ben ment hozzá második férjéhez, Soldos Sándor hevesi földbirtokoshoz, akitől egy év múlva Sári nevű leánya született (aki Blaha Sári néven maga is megpróbálkozott a színjátszással). Négy év után elváltak, és 1881-ben a snájdig gavallér, Splényi Ödön báró felesége lett annak 1909-ben bekövetkezett haláláig.

1914-től visszavonultan élt nővérével, majd Manci nevű kis unokájával. Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire pesti lakásában tartózkodott, melynek ablakából rálátott egykori színházára. 1926. január 18-án, 76 éves korában halt meg Budapesten. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, majd a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra. A szertartást a korabeli krónikások Kossuth Lajos és Jókai Mór búcsúztatásához hasonlították. Többalakos márvány síremlékét, amely a nemzet nagy színésznőjét a ravatalon ábrázolja, 1929-ben avatták fel.

Hetvenedik születésnapja alkalmából róla nevezték el a lakásához közeli, a Rákóczi út és a Nagykörút találkozásánál lévő teret, ahol a Népszínház állt, az avatást saját erkélyéről nézte végig. Az épület 1908-tól 1965-ig, felrobbantásáig a Nemzeti Színháznak adott otthont. Nevét viselte 1920-tól az újpesti színház, 1921-től a Paulay Ede utcában átépített Revü Színház is. Emlékét a főváros mellett vidéken is őrzik, a többi között Gödöllőn, ahol nyaralója volt, városnegyedet neveztek el róla, s az 1970-es évekig nevével strandfürdő működött. Balatonfüreden utca, emlékpad és egykori villája őrzi nevét, amely ma hotelként működik.

Fotó: Rádióélet magazin