A 19. században az ország „szívévé” váló Pest-Budán kulcsfontosságúvá vált a dunai átkelés biztosítása. Először komp, majd 1767-től hajóhíd vezetett át a folyón, de a reformkorban a szerkezet már nem felelt meg a főváros megnövekedett fogalmának, télen a jégzajlások miatt az átkelés veszélyes volt. A híd igénye többekben is felmerült, köztük gróf Széchenyi Istvánban.

Voltak azonban akadályok is: a hatóságok attól tartottak, hogy a hídpillérek növelhetik az áradások és jégfeltorlódások veszélyét, valamint a hídvám gondolata sem tetszett a kor embereinek. 1832-ben a gróf mégis megalapította a Hídegyletet, hogy anyagi támogatást kapjon; a finanszírozást később báró Sina György szervezte. Széchenyi mintája a nyugat-londoni Hammersmith híd volt, amelynek tervezőjét Andrássy Gyula gróffal fel is keresték. A neves angol építész, William Tierny Clark a nehézségek ellenére elvállalta a híd terveinek elkészítését. A munkálatok 1840-ben kezdődtek el Adam Clark (Clark Ádám) skót mérnök vezetésével.

1848 márciusában kezdték el bekötni híd fémláncait, ám az egyik láncszem szétpattant, és magával ragadta a munkahídon álló Széchenyit is, akinek – jó úszó lévén – nem esett baja. A harcok idején az ideiglenesen átjárható hidat többször is meg akarták semmisíteni – sikertelenül. Végül 1849. november 20-án avatták fel, a szabadságharc leverése utáni fagyos légkörben. Marschalkó János híres oroszlánjai és a címerek csak ezt követően kerültek rá. Bár megálmodója sohasem sétálhatott át rajta, a híd később, Kossuth javaslatára megkapta a „Széchenyi lánchíd” nevet.

Fotó: MTI/MTVA/Jászai Csaba