1989. április 22-én Madonna elfoglalta az amerikai kislemezlista első helyét a “Like A Prayer” című dalával. A szám három héten át vezette a Billboard Hot 100-ot.

A „Like a Prayer” volt Madonna negyedik stúdióalbumának címadó dala, és a korong beharangozó kislemeze, amelyet 1989. március 21-én dobtak piacra. Alig egy hónappal a megjelenését követően a dal már listavezető volt a tengerentúlon – ez volt egyébként Madonna hetedik #1 slágere az Egyesült Államokban.
A „Like a Prayer” nem csak az USA-ban lett lett nagy siker – Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Olaszországban, Mexicóban, Új Zélandon, Spanyolországban, és az Egyesült Királyságban is vezette a slágerlistákat.
A Rolling Stone magazin beválogatta a számot minden idők 500 legjobb dala közé. Kevéssé ismert tény, de a „Like a Prayer”-ben nem más, mint Prince gitározik, aki egyébként az album több számban is közreműködik.

A „Like a Prayer” emlékezetes klipet is kapott, amelyet Mary Lambert rendezett, és amely nagy botrányt kavart, főleg a vallási közösségekben. A videót a Vatikán is elítélte, míg családvédő és vallási csoportok azt követelték, hogy tiltsák be a klip sugárzását a zenei csatornákon. Emellett bojkottálták a Pepsi termékeit, mert az üdítőgyártó reklámjaiban a „Like a prayer” szólt. A Pepsi végül engedett a nyomásnak és felbontotta a szerződését Madonnával.

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő