1984. november 12-én Madonna piacra dobta „Like a Virgin” című, második stúdióalbumát, amely meghozta számár az igazi hírnevet. A korongnak, amelynek poroducere a Chic frontembere, Nile Rogers volt, a címadó dal mellett olyan slágereket köszönhetünk, mint a “Material Girl”, az “Into the Groove”, vagy a “Dress You Up”. A „Like a Virgin” Madonna első albuma, amely No. 1 lett – az óceán mindkét partján.

A “Like a Virgin” kislemezei közöl négy is bekerült az amerikai slágerlisra top 5-ös mezőnyébe:  a címadó dal hat hétig állt az első helyen, a „Material Girl” a 2. helyig, az „Angel” és a „Dress You Up” az 5. helyig jutott.
A „Like a Virgin” Madonna legnagyobb példányszámban eladott stúdióalbuma az Egyesült Államokban – több mint 10 millió kópia kelt el belőle. Nem véletlen, hogy a korong  három héten át vezette az tengerentúli albumlistát, a Billboard 200-ot, és több mint két évig maradt a listán.

Az Egyesült Királyságban a “Like a Virgin” hosszú utat járt be, amíg a slágerlista élén kötött ki. 1985. január 17-én, a 74. helyen debütált  aUK Albums Chart-on, azonban nyolc hónapon keresztül  igen bizonytalanuk „mozgott” a slágerlistán. Végül szeptemberben sikerült megszereznie az első pozíciót,  és 1985. szeptember 21. és október 12.között két héten át volt № 1. Madonna második stúdióalbuma, a „Like a Virgin” összesen 152 hetet töltött a brit albumlistán. Az album platinalemez lett az Egyesült Királyságban, ahol több mint egy millió példányt adtak el belőle.

A „Like a Virgin” című album adta Madonna első listavezető kislemezét is Nagy-Britanniában: ez a “Into the Groove” volt, amelyet az Egyesült Államokban nem, csak Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában dobtak piacra.

Fotó: Robin Platzer/ Getty Images

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő