Több mint négy évtizeddel ezelőtt, 1983. január 4-én ‘Sweet Dreams (Are Made of This)’ címen dobta piacra második stúdióalbumát a Eurythmics.

Az album hozta meg Annie Lennox és Dave Stewart számára az igazi áttörést a világ zenei szcénáján, és ez lett az egyik a duó egyik legsikeresebb korongja.

A siker egyik záloga a címadó dal volt, amely a világ számos slágerlistájának élén kötött ki – többek közt az amerikai kislemez listát, a  Billboard Hot 100-ot is vezette. A Rolling Stone magazin szerint a  ‘Sweet Dreams (Are Made of This)’ című felvétel egy  sinti-pop különlegesség, amely Annie Lenox-ot és Dave Stewartot az MTV sztárjaivá tette, a dalt beválogatták minden idők 500 legjobb felvétele közé is. A második Eurytmics album címadó dala, amely Nagy-Britanniában kétszeres platina – az USA-ban pedig aranylemez lett, nem véletlenül került be a Grammy Hall of Fame-be sem.
A ‘Sweet Dreams (Are Made of This)’  mellett olyan slágereket köszönhetünk az albumnak, mint a “Love Is a Stranger” vagy a “Wrap It Up”.A korongot 2005-ben remasterelt változatban, hat, addig meg nem jelentetett bónusz számmal újra kiadták.

Fotó: Fryderyk Gabowicz/picture alliance/Getty Images

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

Vízkereszt, vagy amit akartok

Neil Young meggondolta magát: mégis zenél Glastonbury-ben

Díjjal indult az új év Leslie Mandokinak

Magyar gyökerekkel rendelkező csatár lett 2024 gólkirálya

82. alkalommal osztották ki a Golden Globe-díjakat

A Főnök 52 éve debütált a zenei piacon

"Menő volt, öntudatos és szexi" - 46 éve mutatkozott be élőben Prince

DJ BoBo 57!

Közel hat évtizeddel ezelőtt jelent meg a The Doors bemutatkozó albuma

42 éves a Eurytmics egyik legsikeresebb albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő