1982. március 20-án Joan Jett & the Blackhearts “I Love Rock ‘n’ Roll” című dala foglalta el első helyet az amerikai kislemezlistán, hogy azután rekord ideig, hét héten át uralják a Billboard Hot 100-ot. A szám – amelyet ma már mindenki Joan Jettel azonosít, eredetileg egy ’70-as évekbeli együttes, az Arrows egyik dalának feldolgozása.
Az „I Love Rock ‘n’ Roll“ eredetijét Alan Merrill és Jake Hooker írta, és először az Arrows, egy brit rock zenekar adta elő, 1975-ben. A Joan Jett & the Blackhearts 1981-es feldolgozása, mely az azonos nevű albumuk első kislemeze volt, Joan Jett legnépszerűbb slágere lett. Azon kívül, hogy az Egyesült Államokban rekord ideig vezette a slágerlistát, az 1982-es év 3. legnépszerűbb dala lett a tengerentúlon. A kislemezből kétmillió példányt adtak el, amely így platina minősítést kapott.
Az „I Love Rock ‘n’ Roll“ Joan Jett -féle verzióját 2016-ban beválasztották a Grammy Hírességek Csarnokába. 1993-ban a Joan Jett & the Blackhearts új klipet készített a dalhoz, annak apropóján, hogy felkerült a “Wayne’s World 2” filmzenei albumára.
Az eredeti, The Arrows -féle változat így szólt:
Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images