A Knebworth Festivalon 1979. augusztus 11-én a Led Zeppelin – akkor még John Bonhammal a dobok mögött – utoljára lépett fel a hazájában.

Ez az este volt a második, amelyen a banda színpadra lépett a Knebworth-on – előzőleg augusztus 4-én zenéltek ott. Robert Plant fiának 1977-es tragikus halála óta – amikor a banda éppen az USA-ban turnézott – a Ledd Zeppelin akkor már két éve egyáltalán nem koncertezett, Nagy-Britanniában pedig négy éve nem álltak színpadra. A Led Zeppelin menedzsere, Peter Grant, a hosszú szünet után úgy gondolta, hogy a bandának itt az ideje ismét megmutatnia magát élőben, de egy nagszabású turné helyett azt látta megfelelőnek, ha a Knebworth Festivalon lépnek fel.

Természetesen az eredetileg tervezett egy koncertre hatalmas volt az érdeklődés, a jegyeket elkapkodták, így a szervezők még egy koncertet hirdettek meg augusztus 11-re. A Led Zeppelin gázsija a legnagyobb összeg volt, amit abban az időben egy fellépésért valaha kifizettek. A koncerten Robert Planték olyan, ma már halhatatlan slágereket játszottak, mint a „Black Dog“, „Stairway To Heaven“, „Rock And Roll“, „Whole Lotta Love“ vagy a „Kashmir“.

Fotó: Mike Prior/Redferns/Getty Images

 

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

A hazai mozikba is érkezik Roger Waters prágai koncertfilmje

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő