1980. július 7-én az európai turnéjuk zárókoncertjén, Nyugat-Berlinben állt színpadra a Led Zeppelin. A zenekar tagjai akkor még nem tudták, hogy a dobosuknak ez lesz az utolsó fellépése.

A legendás brit rockbanda az európai turnét követő rövid szünet után, 1980. október 17-én indult volna tengerentúli koncertkörútra. A próbák gyakran Jimmy Page windsori házában zajlottak, Bonham pedig szokásához híven rengeteget ivott munka közben is. 1980. szeptember 25-én, egy ilyen próbanap másnapján a zenekar többi tagja holtan találta. Halálának hivatalos okaként az orvosszakértők alkohol okozta tüdőödémát jelöltek meg.

Bonham, akit a Led Zeppelin lelkének tartottak, és dobosok generációi tartják példaképüknek alig 32 évesen ment el – az italhoz fűződő szenvedélyes viszonya lett a veszte. Halála a Led Zeppelin végét is jelentette: zenésztársai és barátai nem úgy döntöttek, John nélkül nem létezhet a zenekar.

Fotó: Chris Walter/WireImage

Még metálosabb hangzást kap az Iron Maiden

Közel négy évtizede a Police először és utoljára abevette az amerikai slágerlistát

79 éves lenne Bon Scott

Hat évtizedes a sláger, amely elindította Cher karrierjét

Idén is szavazhatunk az év madarára

A vihar még koránt sem vonult el - erre figyeljünk!

Dokumentumfilm készül Olivia Newton-Johnról

Az István, a király koncertváltozatát mutatják be a csíksomlyói nyeregben

Folytatást kap a Hogyan tudnék élni nélküled?

A reggae jelenlegi sztárjai mellett egy igazi legenda is ékezik az idei LB27 Reggae Campre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő