A dalt, amely a Blondie harmadik, Parallel Lines című albumán kapott helyet, Debbie Harry és a zenekar gitárosa Chris Stein írta, és jó ideig a fiók mélyén hevert.

A “Heart of Glass” eredeti változata még 1974-75 környékén született – Debbie Harry és Chris Stein a “Once I Had a Love” címet adták neki. A funky, soul elemekkel átszőtt, disco ritmusban íródott felvétel azonban sehogy nem passzolt a punk-rock zenekar stílusához, bár több hangszereléssel is próbálkoztak. Végül a “Parallel Lines” készítésénél véletlenül került elő újra, amelyen a Blondie Mike Chapman producerrel kezdett dolgozni.
„Chapman arra kért minket, hogy játsszunk el minden dalt, amink van. A végén azt kérdezte: ‘még valami?’ Kissé szégyenlősen válaszoltunk, hogy ‘nos, van itt valami régi.’ Tetszett neki – sőt lenyűgözőnek találta” – emlékezett vissza Debbie Harry.

A „Heart of Glass” számos országban, köztük az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is listavezető lett. A Blondie ma már klasszikusnak számító slágere bekerült a Grammy Hírességek Csarnokába, mint “értéket képviselő vagy történelmi jelentőséggel bíró” felvétel, a Rolling Stone magazin beválogatta minden idők 500 legjobb dali közé, a Billboard magazin pedig a 47. helyre rangsorolta minden idők 500 legjobb popdala közt.

Fotó: Maureen Donaldson/Getty Images

"Thunderstruck" 35!

60 éve mutatkozott be a tengerentúlon a Beatles egyik legnagyobb slágere

Isten éltesse Hans Zimmert!

Ma kezdődik a 27. Szolnoki Gulyásfesztivál

Fél évszázados a Pink Floyd mesterműve

11 éve ment el Sztankay István

Hosszú idő után először teázott együtt Harry herceg és édesapja, III. Károly

Eric Clapton bemutatta Journeyman: Deluxe Edition egyik bónuszfelvételét

A rácsok mögött marad John Lennon gyilkosa

80 éve született „a Császár”

Cannes-ban, Berlinben és Velencében bemutatott filmek láthatók a 15. Mozinet Filmnapokon

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő