1978. november 11-én a diszkó királynő megkezdte három hetes uralmát az amerikai slágerlistán a „MacArthur Park” című felvétellel. A hét perces pop-opusznak, amelyből Donna Summer csinált slágert igazán érdekes és története van. Nem véletlen az sem, hogy több száz előadó érzett kísértést arra, hogy feldolgozza.

A dalt Jimmy Webb írta és komponálta 1967 nyarán illetve őszén, és Susie Hortonnal való kapcsolata és szakítása inspirálta. A pár Los Angelesben, a Wilshire Boulevard és a South Alvarado sarkán található MacArthur Parkban találkozott ebédidőben. 1965-ben Horton az Aetna biztosítónál dolgozott, amelynek irodái épp a park túloldalán voltak. Webb szerint itt töltötték a legszebb pillanataikat.
A szerző 2014 októberében, a Newsdaynek adott interjúban a dal szövegére is pontos magyarázatot adott :
„Minden látható volt (a parkban), ami a dalban szerepel. Semmi sincs benne, ami kitaláció lenne. Az öregemberek, akik sakkoznak a fák alatt, a torta, amit a vihar elmosott, mind-mind olyan dolgok, amelyeket ténylegesen láttam. Így a dal egyfajta zenei kollázsa ennek az egész szerelmi történetnek, ami a MacArthur Parkban történt … Akkoriban olyan voltam, mint egy érzelmi gép, minden, ami bennem zajlott, a zongorán keresztül kiszivárgott, majd papírra került”
A felvételt eredetileg a The Association együttesnek szánták, ám ők soha nem vették fel. 1967-ben Bones Howe producer arra kérte Webb-et, hogy írjon egy több részből álló popdalt, változó ütemű szerkezettel. Webb szállította is a „MacArthur Park”-ot de az ambiciózus hangszerelés és szokatlan dalszöveg nem nyerték el Howe tetszését, így a The Association vissza is utasította a kompozíciót.
A „MacArthur Park”-ot végül elsőként Richard Harris vette fel, miután 1967 végén egy Los Angeles-i jótékonysági rendezvényen találkozott a szerzővel. Harris – akit a későbbi generációk Dumbledore-ként ismertek meg, az első két Harry Potter filmből – elmondta Webbnek, hogy ki akar adni egy lemezt. A szerző eleinte nem vette komolyan, de később kapott egy táviratot Harristől, hogy jöjjön Londonba, és készítsék el az albumot. Webb végül elrepült Londonba, és több dalt megmutatott Harrisnek, ám egyik sem illett a színész popzenei debütálásához, míg végül el nem érkezett a „MacArthur Park”-hoz. Amikor Richard Harris meghallotta a dalt, állítólag azt mondta: „Ez az, Jimmy Webb. Ez egy sláger! Ez egy átkozott sláger!”
Így ma már Harris nevéhez fűződik a „MacArthur Park” első változata, amely 1968-ban debütált a Billboard Hot 100-on és végül a 2. helyig jutott, 1969-ben pedig Grammy-díjat kapott a legjobb vokális előadás hangszerelése kategóriában.
A „MacArthur Park”-ot később számos előadó dolgozta fel ( több mint 100 verziót készült a dalból – és akkor még nem is említettük a rengeteg instrumentális változatot) köztük egy 1969-es Grammy-díjas feldolgozást készített a country énekes Waylon Jennings is.
Ám igazi slágert Donna Summer csinált belőle, és 1978-ban a Billboard Hot 100 első helyére repítette diszkó-változatát.
A diszkókirálynő „MacArthur Park”-ja, amelyetet Giorgio Moroder jegyzett producerként több millió példányban kelt el és 1978 november 11-én az amerikai kislemezlista élére állt. Ez volt az első dal, amely Grammy-jelölését hozott Summer számára.
Fotó: GAB Archive/Redferns/Getty Images