1976. február 17-én az Eagles piacra dobta a “Their Greatest Hits (1971-1975)” című albumot, amelyre az első négy lemezük legjobb 10 dala került fel. Nem sokkal a megjelenését követően ez lett az amerikai zenetörténelem legnagyobb példányszámban eladott albuma.

Nem egészen tíz nappal a megjelenését követően, 1976. február 24-én az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége, a RIAA platina minősítést adott az Eagles legjobb dalait felvonultató korongnak.
A “Their Greatest Hits (1971–1975)” a The Eagles első válogatásalbuma volt az, amelyből még 2018-ban is több mint 38 millió példány fogyott az Egyesült Államokban. Ezzel a „Sasok” túlszárnyalták Michael Jackson „Thriller”-jét, mint a legnagyobb példányszámban eladott album az USA-ban.

Ma már a tengerentúlon a Their Greatest Hits (1971–1975) negyvenötszörös platinalemez.

Fotó:  RB/Redferns

Vitatott árverésen kelt el George Michael „Faith” című videóklipjében használt gitárja

Beatles nagyzenekari hangszerelésben: újra kiadják a producer lemezeit

Koszorúk és mécsesek

A Bohemian Rhapsody több mint fél évszázaddal ezelőtt kezdte meg máig tartó diadalútját

A tökfaragók Picassója negyven éves pályafutását ünnepli

Újra megjelent a Van Halen tizenkettedik stúdióalbuma

Premierdátumot kapott a Fleetwood Mac első hivatalos dokumentumfilmje

Kabócák és hangyák zenélnek Bécsben

"Dúdold el"...- ma ünnepelné születésnapját Ihász Gábor

David Bowie eddig nem látott koncertfelvételeiből készült produkciót mutatnak be a Berlinalén

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő