A Black Sabbath második stúdióalbuma, a “Paranoid, nem csak a zenekar, hanem a heavy metal műfaj egyik legikonikusabb alkotása is. A lemez 1970. szeptember 18-án jelent meg az Egyesült Királyságban, de az Egyesült Államokba csak négy hónappal később, január 7-én dobták piacra.
Az album, amely ma már az Egyesült Államokban, és az Egyesült Királyságban is többszörös platinalemez, világszerte hatalmas sikert aratott, és számos klasszikus dalt adott a zenei világnak, mint a címadó dal, vagy a “War Pigs”, az “Iron Man” és a “Planet Caravan”.
A „Paranoid” eredetileg de a „War Pigs” címet kapta volna – amire az album borítója is utal, hiszen az elsődleges címötlethez kapcsolódik – ám az utolsó percben a zenekar meggondolta magát.
A korongot Ozzy-ék „rohamtempóban” rakták össze a szűkös költségvetés és a sürgető határidő miatt.
A „Paranoid” amely végül a Black Sabbath második stúdióalbumának címadó dala lett, egyben a korong első, beharangozó kislemezeként jelent meg. A Rolling Stone magazin a minden idők 500 legjelentősebb dala listáján 250. helyre rangsorolta, a 2023-ban megújított, mind idők 100 legjelentősebb heavy metal dal listáján pedig a 13. helyre került. 2021-ben a Louder Sound pedig a Black Sabbath 40 legjobb felvétele közül a hatodik helyére sorolta a „Paranoidot”.