1970. február 27-én John Lennon egy nap alatt írta meg, vette fel és mixelte új kislemezét, az “Instant Karma!”-t. Ez lett minden idők egyik leggyorsabban kiadott felvétele a popzene történelmében.

John a híres londoni Abbey Road Stúdióban rögzítette a dalt, amely tíz nappal később már ott volt a lemezboltok polcain. A dalban egyébként George Harrison is közreműködik, gitáron és zongorán, a háttérvokál tagja közt pedig ott van Yoko Ono is.
A szám bekerült az angol és az amerikai kislemezlisták Top 5-ös mezőnyébe – az “Instant Karma!” az első olyan kilemez lett, amelyet egy banda tagja szólóban adott ki, amelyből egymillió példány kelt el.

Fotó:  Tom Copi/Michael Ochs Archives/Getty Images

56 éve John Lennon elkészítette az egyik „leggyorsabb” kislemezt

Negyed százada nincsen velünk a túlélés Paganínije

Figyelemreméltó összegért talált gazdára a ritka fotó, amely a Led Zeppelin albumborítóját ihlette

Nancy Sinatra hatvan éve a csinos csizmájában a slágerlista csúcsáig menetelt

Tina Turner több mint négy évtizede az egyik legnagyobb slágerével tarolt a Grammy gálán

43 éve ért a slágerlisták élére a „Thriller”

Megvannak a Rock and Roll Hírességek Csarnoka idei jelöltjei

Paul McCartney és David Byrne megnevezték Bob Dylan legjobb dalát

Berlinben is látható lesz a magyar Depeche Mode tribute show

A királyi konyha titkai: így étkezik III. Károly

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő