„Csak négy hülyegyerek voltunk Birminghamből. Mit is tudhattunk volna mi bármiről?” – mondta Ozzy Osbourne a kezdetekről, amikor Tony Iommi-val, Bill Ward-dal és Geezer Butler-rel, elkezdték a közös zenélést. Az első fellépésük pedig éppen 56 évvel ezelőtt volt.

1968. július 13-án, egy szülővárosukban, az angliai Birminghamben, egy mellékutcában található blues klubban lépett először közönség elé Ozzy Osbourne, Tony Iommi, Bill Ward és Geezer Butler – vagyis a Black Sabbath. Eredetileg Polka Tulk Blues Band néven futottak, de a kicserélődtek a zenekar tagjai és átnevezték magukat “Earth”-re, majd szétmentek és ismét újraalakultak, ezúttal Black Sabbath néven, hogy meghatározói legyenek egy zenei műfajnak, amit heavy metálként ismerünk – a többi pedig már történelem és 70 millió eladott lemez világszerte.

Fotó: Chris Walter/WireImage/Getty Images

57 évvel ezelőtt állt színpadon először a Balck Sabbath

63 éve zenélt először élőben a Rolling Stones

Idén is lesz francia utcabál Budapesten

Befutott az utolsó hajó is a Kékszalagon

Lehullt a lepel a Sisi musical titkos szereposztásáról

56 éve mutatkozott be Major Tom

Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül

A Black Sabbath jótékony búcsúja 190 millió dolláros bevételt hozott

Bővített kiadásban jelenik meg a Van Halen 30 éves, többszörös platinalemeze

57 éve a Roling Stones először állt az amerikai slágerlista élére

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő