A U2 hetedik stúdióalbuma, az „Achtung Baby” a zenekar egyik legsikeresebb korongja, 1991. november 18-án debütált.

Amellett, hogy a Billboard 200-as listájának élén kötött ki, a 90-es évek egyik legmeghatározóbb zenei anyaga és a U2 karrierjének egyik mérföldköve, az „Achtung Baby”, számos országban vezette a slágerlistákat. Az albumból, amelyet Grammy-díjjal is jutalmaztak, világszerte több mint 18 millió példányt vásároltak.
Az albumnak olyan slágereket köszönhetünk, mint a “One”, a Mysterous Ways vagy az “Even Better Than a Real Thing”

Fotó: Anna Krajec/Michael Ochs Archives/Getty Images

Családi ereklyéket, történetek várnak a Székely mennyasszony című székelyföldi kiállításhoz

Paul McCartney bemutatta a „Man On The Run” előzetesét

54 éve mutatkozott be az amerikai slágerlistán a „Black Dog”

25 éves a Wikipédia

65 éve indult útjára a zenetörténelem egyik legsikeresebb női zenekara

Több mint hat évtizede debütált a The Who bemutatkozó dala

Toszkánai szerelemmel tér vissza a klasszikus romantikus vígjáték

A Forum Romanumon megnyitják egy ókori villa épségben megmaradt termeit

CD-n és limitált duplabakeliten jelent meg a Van Halen emblematikus koncertalbuma

A Bohamian Rhapsody lett minden idők legjobbja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő