Pontosan 46 évvel ezelőtt, 1979. január 5-én a mai napon állt először színpadra szóló előadóként Prince.

Prince a Minneapolis északi részén található Capri Theatre-ben zenélt először élőben, önálló művészként. A január 5-ei koncertet még egy fellépés követte, január 6-án. Mindkét koncertre ellátogattak a Warner Records vezetői, ám úgy gondolták, hogy Prince-nek még időre van szüksége, hogy kiforrjon a zenéje. A Capri Theatre-ben természetesen a helyi sajtó képviselői is jelen voltak – ők sokkal lelkesebben fogadták Prince előadását, mint a kiadó kéviselői.

“Prince a színpadon grandiózus mozdulatokkal és gesztusokkal mozgott, mint Mick Jagger. Menő volt, öntudatos és szexi” – írta Jon Bream a Minneapolis Star Tribune-ben.

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

Ma lenne 77 éves Ziggy Stardust – azaz Dawid Bowie

A Király ma ünnepelné 90. születésnapját

Ezek voltak a magyar moziközönség kedvenc filmjei tavaly

54 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Budapesten ad koncertet az Életrevalók film zeneszerzője

A böjti réce lett az év madara

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára

Vízkereszt, vagy amit akartok

Neil Young meggondolta magát: mégis zenél Glastonbury-ben

Díjjal indult az új év Leslie Mandokinak

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő