Több mint 8 millió fontért – 3,6 milliárd forintnak megfelelő összegért-  keltek el szerdán egy londoni árverésen a Dire Straits együttest alapító Mark Knopfler gitárjai és erősítői – számolt be róla a BBC News.

A Christie’s által szervezett aukción Knopfler több mint 120 gitárjára és erősítőjére lehetett licitálni. A zenész korábban bejelentette, hogy a bevétel 25 százalékát négy jótékonysági szervezetnek, köztük a Brit Vöröskeresztnek szánja. Az aukciósház csatlakozva a nagyvonalú gesztushoz, szintén 50-50 ezer fontot (22-22 millió forintot) adományoz mindegyik szervezetnek.

Rekordáron, 693 ezer fontért (311 millió forintért) kelt el Knopfler 1959-es Gibson Les Paul Standard gitárja. Az 1988-as Pensa-Suhr MK-1 gitár pedig, amelyen Nelson Mandela 70. születésnapi partiján játszott, 504 ezer fontot (226 millió forintot) ért egy licitálónak. A Red Schecter Telecastert, amelyet Knopfler 1984-ben vett, és amellyel a Dire Straits Walk Of Life című számát vette fel, 415 ezer fontért (186 millió forintért)vásárolták meg.

A zenész az aukció előtt elmondta: nagyon örül, hogy a hangszerek új gazdát találnak, és olyan jótékonysági szervezeteket tud támogatni az árukból, amelyek sokat jelentenek számára.
A londoni árverésre 61 országból jelentkeztek be licitálók és vásárlók.

A Dire Straits együttest 1977-ben Knopfler alapította öccsével Daviddel, John Illsley basszusgitárossal és Pick Withers dobossal. A banda a nyolcvanas évek közepén futott be a Brothers in Arms című, sok millió példányban eladott lemezzel.

Forrás: MTI

Fotó:  Philip Dethlefs/picture alliance via Getty Images

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő