A Guns N’ Roses alapítója és frontembere, Axl Rose, 1962. február 6-án született az India állambeli Lafayette-ben.

A ma 64 éves zenész a nyolcvanas évek elején otthagyta szülővárosát, és Los Angelesbe költözött, azzal a határozott céllal, hogy zenei karriert építsen. Néhány sikertelen próbálkozás után, különböző zenekarok tagjaként 1985-ben a barátjával Izzy Stradlinnel saját kezükbe vették az irányítást és Duff McKagannal együtt megalapították a Guns N’ Roses-t amelyhez hamarosan Slash és Steven Adler is csatlakozott. Két évvel később a zenekar már a hírnév felé robogott élén Axl Rose-al: “Appetite for Destruction” című debütáló korongjuk lett minden idők legnagyobb példányszámban elkelt bemutatkozó albuma, huszonnyolcmillió eladott lemezzel világszerte. Innentől kezdve nem volt megállás, számtalan slágerükkel, mint a “Welcome to the Jungle”, “Paradise City”, “It’s So Easy” , “Sweet Child O’ Mine”, “November Rain” vagy a “Don’t Cry”, és vitathatatlanul Axl Rose jellegzetes hangjával, és nem mindennapi egyéniségével a banda frontembereként, a Guns N’ Roses örökre beírta magát a rockzene halhatatlanjai közé.
Ami 2012-ben hivatalosan is megtörtént: a zenekar a Rock ahd Roll Hall of Fame tagja lett.

2016. óta a Guns N’ Roses újra turnézott – hatalmas sikerrel. A koncertkötutaknak ugya a pandémia véget vetett, de a rajongók azóta már újra láthatták a színpadon Axl Rose-t és a bandát, és tombolhattak a koncerteken.

Fotó:  Michael Putland/Getty Images

38 éves a „Man in the Mirror”

Axl Rose ma ünnepel

Negyed százada dbütált a "Losing My Religion" klipje

Három hónapig nem lesz látható az Utolsó ítélet a Sixtus-kápolnában

Születésnapi válogatásalbummal jelentkezett Phil Collins

DR BRS és Radics Gigi új hangon szólaltatja meg Zámbó Jimmy ikonikus slágerét

Február végéig érdemes kihelyezni a méhecskehoteleket

100 éves lenne a Fekete Párduc

Közel fél évszázaddal ezelőtt jelent meg a Fleetwood Mac korszakalkotó albuma

„Zene nélkül mit érek én?” - ma ünnepelné a születésnapját Máté Péter

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő