Jennifer Aniston Los Angelesben született 1969-ben. A filmvásznon négy évvel a Jóbarátok előtt mutatkozott be, nem túl nagy sikerrel. Rachel szerepe azonban teljesen új fejezetet nyitott a színésznő életében.

Aniston az 1990-ben forgatott Hogyan töltöttem a nyaram című filmben, szerepelt először, kisebb sorozatszerepeket kapott, például a rövid életű Molloy című sorozatban, vagy a Ferris Bueller-ben ami szintén hamar megbukott, mindössze négy epizód került adásba.

1994-ben részt vett a Jóbarátok meghallgatásán, és bár eredetileg Monica Geller szerepére jelentkezett, Rachelhez jobban tudott idomulni. A sorozat – mondanunk sem kell – hatalmas siker lett, 10 évad készült belőle. A szereplők közül Jennifer lett a legnépszerűbb, frizuráját tömegek utánozták. Öt Emmy-díjra jelölték, és az utolsó két évadért egymillió dollárt kapott epizódonként, ezzel be is került a 2005-ös Guinness Rekordok Könyvébe.

Később olyan  filmekben láthattuk, mint a a Derült égből Polly, a Minden6ó,  a Szakíts, ha bírsz, a Jóbarátnők, az Exférj újratöltve,a Kellékfeleség, az  Anyák napja, a Szakíts, ha bírsz vagy a Förtelmes főnökök.

Courteney Cox Arquette nemcsak kollégája, de igazi, jó barátja is lett az évek során, sőt, ő Courteney gyermekének, Cocónak a keresztanyukája. Jennifer Aniston keresztapja pedig nem más, hanem a színésznőhöz hasonlóan görög származású Telly Savalas, aki az Aniston család jó barátja volt.

Jennifer Aniston magánélete is igen izgalmas, Adam Duritz, John Mayer zenészekkel, majd Paul Rudd és Tate Donovan, színészekkel is randizott. 2000. július 29-én házasodott össze Brad Pittel. Ők voltak Hollywood álompárja… Sajnos a történet végét ismerjük, később Pitt összejött Angelina Jolie-val, emiatt 2005. január 7-én a házaspár külön költözött, majd 2005. március 25-én a színésznő beadta a válókeresetet.
2012 augusztusában eljegyezte Justin Theroux, de 2018-ban ennek a kapcsolatnak is válás lett a vége…

2021-ben a Peolple magazinnak a színésznő azt nyilatkozna, jó volna olyanvalakivel randizni, aki nem szakmabeli.

Fotó: Stephane Cardinale – Corbis/Corbis / Getty Images

Tizedik alkalommal rendezik meg az Országos Beatles találkozót

Aranylemez lett a Hogyan tudnék élni nélküled? zenei albuma

42 éve Donna Summer learatta a kemény munka gyümölcsét

Hajdúszoboszlói strandolást nyerhet a nyári dalokkal

Egyedülálló zenei pillanatnak lehetünk fültanúi: itt a Holnap hajnalig feldolgozása

Kovács Kati: csak énekelni akart, legendává vált

Ma van a jegestea napja

Danny Zuko és Sandy Olsson 42 éve hódították meg az amerikai kislemezlistát

22 éve a Led Zeppelin vezette az amerikai albumlistát

Ma lenne születésnapos Prince

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő