1975. február 17-én, az akkor még nem túl ismert ausztrál rock zenekar, az AC/DC hazájában kiadta az első lemezét, „High Voltage“ címen. Ez azonban nem „az” az album, amit a legtöbben ismerünk.

Az AC/DC egy évvel később, 1976-ban mutatkozott be a nemzetközi piacon, egy azonos című koronggal. Ám erre, a borítójában is eltérő, „High Voltage“, című albumra teljesen más felvételek kerültek, mint az egy évvel korábbi ausztrál változatra.
Ez utóbbin 1975-ben olyan dalok kaptak helyet, mint Big Joe Williams „Baby, Please Don’t Go“ című slágerének feldolgozása, vagy a „She’s Got Balls“, amelyet Bon Scott egykori feleségének, Irenenek írt. Ez egyébként az AC/DC első felvétele, amelynek szövegét Bon Scott jegyezte.

Fotó: Martyn Goddard/Corbis via Getty Images

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

George Lucas végre elmagyarázta, miért beszél Yoda „furcsán”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő