1983. február 28-án a U2 piacra dobta a harmadik stúdióalbumát – akármilyen hihetetlenül is hangzik, ennek már több négy évtizede. A „War” Bonóék első nyíltan politizáló lemeze, amelynek már a címe is azt tükrözte, milyennek látta a világot akkoriban a zenekar – ezt erősítik a korongon hallható dalok is, mint a “Sunday Bloody Sunday” vagy a “New Year’s Day”.

A „War”-ról úgy tartják, ez az a lemez, amely a „ a pacifizmust keresztes hadjárattá változtatta.” Az albumnak komoly társadalmi üzenete volt, amelyet a U2-nak sikerült olyan zenei csomagolásba ültetnie, hogy a kritikusokat is levette a lábáról. Az album sikerét a rajongók körében pedig mi sem mutatja jobban, minthogy sikerült elmozdítania Michael Jackson „Thriller”-jét a brit albumlista éléről. A „War” lett a U2 első listavezető korongja Nagy-Britanniában, és az első aranylemeze az Egyesült Államokban. Ez természetesen csak a kezdet volt – mára a „War” a tengerentúlon négyszeres platinalemez, a Rolling Stone magazin pedig beválogatta minden idők 500 legjobb albuma közé.

Fotó: Koh Hasebe/Shinko Music/Getty Images

43 éves a „War”

Ozzy Osbourne posztumusz életműdíjat kap a BRIT gálán

700 000 dolláros kikiáltási áron kerül kalapács alá Eddie Van Halen gitárja

Több mint négy évtizeddel ezelőtt debütált az album, amelynek a "Radio Ga Ga"-t köszönhetjük

Gyűjtői darabként újra kiadják a Queen II -t

56 éve John Lennon elkészítette az egyik „leggyorsabb” kislemezt

Negyed százada nincsen velünk a túlélés Paganínije

Figyelemreméltó összegért talált gazdára a ritka fotó, amely a Led Zeppelin albumborítóját ihlette

Nancy Sinatra hatvan éve a csinos csizmájában a slágerlista csúcsáig menetelt

Tina Turner több mint négy évtizede az egyik legnagyobb slágerével tarolt a Grammy gálán

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő