Készülhetünk az újabb adag nevetésre, mert ismét akcióba lendül Frank Drebin hadnagy! A Paramount Picturesnél ugyanis már készül a hosszú ideje várt „Csupasz pisztoly” remake – jelentette be  a filmstúdió. Drebin hadnagy szerepétben – akit korábban Leslie Nielsen alakított – Liam Neesont láthatjuk.

Az akció-vígjátékot Akiva Schaffe rendezi, és a tervek szerint 2025 júliusában mutatják be A forgatókönyvet Dan Gregor, Doug Man és Schaffer írta, akik korábban már együtt dolgoztak a 2022-es “Chip és Dale: Mentőcsapat” című filmen.

A “Csupasz pisztoly” filmek az 1982-es ” Nagyon különleges ügyosztályból ” tévésorozat ötlete nyomán készültek. Az első filmet még két folytatás követte: a „Csupasz pisztoly 2 1/2 : A dermesztő rémület” 1991-ben és a „Csupasz Pisztoly 3 1/3: Az utolsó merénylet” 1994-ben

Leslie Nielsen 2010-ben, 84 évesen hunyt el. Mielőtt briliánsan eljátszottavolna  Drebin  hadnagyot, Nielsen főként drámai szerepekben volt látható. “35 évig magam ellen játszottam, mígnem végre megkaptam azt a szerepet, amit igazán akartam” – mondta egykor a komikus, aki korábban olyan kultikus filmekből vált ismertté, mint a „Poszeidon katasztrófa” vagy az “Airplane!”.

Fotó: Kate Green/Getty Images

XIV. Leó pápa elárulta melyik a négy kedvenc filmje

38 éve George Michael szólóban is bevette a brit albumlistát

Különleges tárlat idézi meg Michael Jackson budapesti látogatását

Visszavonul a rockzene egyik legendája

57 éve bukkant fel a sárga tengeralattjáró az óceán túlpartján

Sonny & Cher közel fél évszázaddal ezelőtt utoljára állt együtt színpadra

Ma van a kedvesség világnapja

181 éve hivatalos a magyar nyelv Magyarországon

Törőcsik Marira emlékeznek a Nemzeti Színházban

41 éves Madonna első listavezető albuma

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő