Bélyegblokk és alkalmi boríték kibocsátásával köszönti az idén 50 éves Edda Művek együttest a Magyar Posta Zrt., a magyar rockklasszikusok sorozat legújabb darabjait hétfőn mutatták be Budapesten.

Az Edda Művek nemcsak egy zenekar, hanem egy olyan kulturális jelenség, amely évtizedek óta formálja, inspirálja a magyar zenei életet – hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára Irén, a Magyar Posta Zrt. alelnöke a bélyegbemutatón hétfőn Budapesten.
Az új bélyegblokkon az együtteshez kapcsolódó képi és szöveges elemek alkotta grafikai kompozíció szerepel Hajnal Balázs tervezésében – mondta az alelnök, kiemelve: ez nemcsak egy zenekarról szól, hanem egy korszakról is, amely megérintette és megváltoztatta az országot.

Számos koncerttel, szakmai és közönségdjjal az Edda a hazai zenei élet meghatározó szereplője, 35 arany-, 7 platina- és 4 gyémántlemez fűződik a zenekarhoz. Az Edda volt az első vidéki zenekar, amelynek sikerült megtörni a fővárosi zenekarok egyeduralmát. Nemcsak zenéket szállítottak, hanem egy teljes nemzedék érzelmeit, lelkületét formálták – hangzott el a bemutatón.

Az Edda Művek rockos, dallamos, gazdagon hangszerelt dalai, az énekes Pataky Attila egyedülálló hangja, szövegvilága, a közönség szeretete a siker titka – közölte az alelnök, hozzátéve: a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság is ismeri, énekli az Edda dalait.
A Magyar Posta Zrt. alelnöke  abélyegblokk kapcsán beszélt arról is: büszkék arra, hogy ezt a különleges évfordulót ilyen egyedi módon tudják megünnepelni, hiszen az Edda Művek sorozata és története a kitartásról, az odaadásról, a becsületről, hűségről és a csapatmunkáról szól, s ezek az értékek a Magyar Posta közösségének szellemiségében is megjelennek.

Az Edda Művek bélyegblokkot ma, azaz március 4-én bocsátják ki, a fekete sorszámú perforált bélyegblokk 40 ezer példányban, míg a piros sorszámú vágott változat 4000 példányban lesz kapható.

Forrás: MTI

Fotó: Posta.hu

 

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Chris Rea ismét kiadja a legjobb felvételeit

C. C. Catch remasterelt vinyllel ünnepel

A Puskás Múzeumnál lesz a budapesti panorámabuszok 10-es megállója

Több mint négy évtizede volt Tina Turner nagy visszatérése

Mike Oldfild ismét kiadta első album újrakiadott változatát

38 éves a U2 első nagy amerikai sikere

Pünkösdi Örökség Ünnepet rendez a szentendrei Skanzen

Pamela Andersonnak nehezen ment a fapofa a Csupasz pisztolyban

Több mint fél évszázada a "Dark Side of The Moon" kötötte össze a brit és az amerikai slágerlistát

43 éve szállt be a ringbe a Rocky III-al a Surviver

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő