Minden idők egyik legjelentősebb és legkedveltebb rockzenekara, a Deep Purple piacra dobta legújabb, rég várt albummát, melynek az „=1” címet adták. A lemez a zenekar 23. kiadványa, és ma, azaz július 19-én debütált a zenei piacon.

A „=1” a legendás banda első teljes hosszúságú albuma, a 2021-es„Turning To Crime” című feldolgozás-lemezük óta, és az első eredeti zenei anyagot tartalmazó korongjuk a 2020-as „Whoosh!” után.

Az új albumot a zenekar ismét a híres producerrel, Bob Ezrinnel készítette, és a „=1” ugyanazt a hangzást hozza, amely több mint 50 évvel ezelőtt meghozta a Deep Purple számára a hírnevet – ám – mindenféle nosztalgiakeltés nélkül.
A banda sajtóközleménye szerint, az új album címe azt a gondolatot szimbolizálja, hogy „egy olyan világban, amely egyre bonyolultabbá válik, végül mégis minden egyetlen egyetemes lényeggé egyszerűsödik le. Minden egyenlő egyel.”

Az Ian Gillan által vezetett, Roger Glover basszusgitárossal, Ian Paice dobossal és Don Airey billentyűssel felálló zenekar új lemeze a Deep Purple első albuma lesz. amelyet Simon McBride gitárossal készítenek, aki Steve Morse-t váltotta a bandában, miután Morse, aki személyes okok miatt távozott a bandából.

Fotó: Facebook/Officaldeeppurple

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Életműkiállítás mutatja be Hollywood magyar fotósának ikonikus alkotásait

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő