Csepregi Éva elhozza a nappalinkba a széles körű koncertélményt, ugyanis május 17-én 18:00 órától audiovizuális formában is megtekinthető lesz a legnagyobb videómegosztón a Papp László Sportarénában megtartott jubileumi koncertje. A nagyszabású és technikailag is páratlan minőségű élő felvételek a Neoton Família és Éva szólókarrierjének rég hallott kincseit és igazi klasszikusait örökítik meg.

Csepregi Éva egy igazán különleges koncertvideó-részlettel, a „Jöjj velem” című szívhez szóló felvétellel jelentette be a nagy hírt. Ez ugyanis a néhai Bob Heatlie szerzeménye, aki az énekesnő gyermekének, egyben a zenekar dobosának, Heatlie Dávidnak az édesapja. A magyar szöveget Révbíró Tamás (Kilroy) írta.

„A „Jöjj velem” egy igazi ezoterikus dal. Amikor a szám született 1991-ben, akkor kezdett igazán foglalkoztatni ez a világ, ami még ma is fontos számomra” – mondta el az ikon, a ’Kocka el van vetve’ című lemezről ismert slágerről. Bob Heatlie számos dalt szerzett Évának és a Neotonnak egyaránt, ekkor nemcsak zeneileg, de a magánéletben is egy párt alkottak.
Az új koncertvideó pedig egy lelkesítő felszólítás, hogy „Jöjj Évával és zenekarával”, hiszen május 17. péntek 18:00 órától anélkül, hogy kimozdulnánk, átélhetjük a januárban tartott zenetörténelmi eseményt a Magneoton YouTube-csatornáján keresztül!

Csepregi Éva emblematikus, széles mosolyával, színpadi profizmusával és örökzöldekkel töltötte meg 2024. január 6-án a Papp László Sportarénát. Összesen 29 szóló- és Neoton Família dal hangzott el a több mint kétórás showműsor keretein belül. Az alkalmi együttes tagjai pedig Éva szintén sikeres előadóművész fia, Heatlie Dávid dobos mellett Deseő Balázs billentyűs, Kardos Norbert zongorista, Sipeki Zoltán gitáros és Patyi Sándor basszusgitáros voltak. A vokálszekciót Csányi István vokalista-szaxofonos, Gulyás Erika, Faith Ildikó és a 2005 óta Neoton Família tag, Lukács Andrea erősítette.

Habár a helyszínre rengetegen jutottak el, de így is akadt, aki lemaradt a megismételhetetlen eseményről, ezért Éva és csapata úgy döntöttek, elhozzák a nappalinkba a koncertélményt azzal, hogy megosztják a zeneszámokat az összes itthon elérhető digitális felületen, csak hogy a legnagyobbakat említsük: a Spotifyon, a Deezeren, az Apple Musicon/iTuneson, a YouTube Musicon, Tidalön, illetve az Amazonon. Az is kiderült a „Jöjj velem” koncertvideó megosztásával, hogy május 17-étől pedig már nemcsak audiofelvételként, hanem vizuálisan is megtekinthetjük a 130 perces show-t.

Így kerültek a botnyalókák és a gömbdíszek a karácsonyfára

Idén is kihirdették a világ legjobb konyháit

Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat

David Gilmour ünnepel: a Pink Floyd vezeti a brit albumlistát karácsony előtt

Néhány egér, egy megrágott orgona, és megszületett a legnépszerűbb karácsonyi dal

141 éve először díszítettek karácsonyfát színes izzókkal

„Még az ereiben is celluloid folyik" - 100 éves lenne Makk Károly

41 éve Madonna első nagy slágere lekörözte a karácsonyi dalokat

Új fellépők csatlakoznak a Csinibaba Táncdalfesztivál 2026-os előadásához

34 éve a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val vezette a brit slágerlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő