A Sony Classics Pictures bejelentette, hogy hamarosan világszerte bemutatják a “Becoming Led Zeppelin” című dokumentumfilmet, amelynek érkezését még 2019-ben harangozták be. A produkciót végül 2021-ben fejezték be, a zenekar jóváhagyásával és részvételével, ami nem volt könnyű feladat, tekintve hogy a Led Zeppelin története hosszú, a banda tagjai pedig mélyen kötődnek a zenéjükhöz és rendkívül fontos számukra az imázsuk, amit az évtizedek során kialakítottak.

A film premierje a szakma előtt még 2021-ben volt, a Velencei Filmfesztiválon volt, ahol a legendás rockbanda alapítója és gitárosa, Jimmy Page, valamint a rendező, Bernard MacMahon személyesen mutatták be a “Becoming Led Zeppelin”-t . Hivatalos előzetes is készült a mozihoz, de azóta a film nem került reflektorfénybe, és nem volt világos, hogy a fesztiválközönségen kívül más is láthatja-e. Most a rajongók nagy örömére, kiderült, hogy a “vadonatúj hangkeveréssel és a zenekar négy tagjának archívumából frissen előkerült anyagokkal” készült filmet világszerte bemutatják, néhány kiválasztott moziban.  Nagyon reméljük, hogy néhány magyarországi mozi is a kiválasztottak között lesz!

“Éveket töltöttünk ennek a filmnek a megtervezésével, hogy nagyvásznon, a lehető legjobb hangzással is élvezhető legyen,” mondta Bernard MacMahon rendező  “Ez egy sikertörténet. Arra törekedtünk, hogy egy újfajta moziélményt hozzunk létre, ahol a dokumentumfilmezés elmerül a zenében. Szerettük volna összefonni a zenekar négy tagjának történetét, a megalakulásuk előtti és utáni időszakból, az előadásaik felvételeivel.”

Jimmy Page még a velencei bemutatón  arról beszélt, hogy éppen az tetszett meg neki MacMahon koncepciójában, hogy a banda zenéjére koncentrál, azt helyezi a középpontba. A filmben felhangzó dalok teljes terjedelmükben hallhatóak, nem csak részleteket kap belőlük a néző. A produkció emellett lehetőséget biztosít a zenekar tagjai számára, hogy maguk meséljék el a történetüket. Jimmy Page mindenkit arról biztosított, hogy a film választ ad minden Led Zeppelinnel, valamint az alapítóival – vele, Robert Planttal, John Paul Jones-al és a néhai John Bonhammal, a stílusukkal, és munkásságukkal kapcsolatos kérdésre.

A “Becoming Led Zeppelin” dokumentumfilm hivatalos premierdátumát még nem jelentették be – de már nagyon várjuk!

Michael Ochs Archives/Getty Images

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő