Csütörtökön  22 óra 50 perckor lesz a nyári napforduló- írja honlapján a HungaroMet Zrt.. Ekkor “fordul” meg a Nap, amely a téli napforduló óta folyamatosan haladt észak felé, útja a Ráktérítőig tartott, ahol csütörtökön delel. Innentől viszont ellentétes irányt vesz, elindul a Baktérítő felé, ahová féléves vándorlás után télen érkezik majd meg.

A nyári napforduló alkalmával a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól, így az évben ezen a napon a leghosszabb a nappal, és legrövidebb az éjszaka. Bolygónk ebben az időszakban van legtávolabb csillagunktól, míg a téli hónapokban a legközelebb. A különbség nagyjából 5 millió kilométer – ismertették.

A nyári napforduló összeforr Szent Iván napjával, illetve éjjelével, azonban az évek során június 24-e helyett már június 20-án vagy 21-én következik be a legrövidebb éjszaka. Ennek oka a Föld forgástengelyének térbeli elmozdulása, amelynek következtében évente 24 percet tolódik a napállás maximumának időpontja.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Így kerültek a botnyalókák és a gömbdíszek a karácsonyfára

Idén is kihirdették a világ legjobb konyháit

Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat

David Gilmour ünnepel: a Pink Floyd vezeti a brit albumlistát karácsony előtt

Néhány egér, egy megrágott orgona, és megszületett a legnépszerűbb karácsonyi dal

141 éve először díszítettek karácsonyfát színes izzókkal

„Még az ereiben is celluloid folyik" - 100 éves lenne Makk Károly

41 éve Madonna első nagy slágere lekörözte a karácsonyi dalokat

Új fellépők csatlakoznak a Csinibaba Táncdalfesztivál 2026-os előadásához

34 éve a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val vezette a brit slágerlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő