Ma a zenei időgép 1969-be repít vissza bennünket, amikor a mai napon, június 20-án történt valami, ami már a zenetörténelem része: David Bowie felvette a legendás “Space Oddity” című számot. Ez volt az első nagy slágere, amelyben bemutatkozott az űrhajós Major Tom is – az egyik, Bowie számos különböző alteregója közül – aki később megjelenik több slágerében. Bár a “Space Oddity” csak a kezdet volt, amellyel az egyik legcsodálatosabb karrier vette kezdetét a rock – és popzene világában, mégis Bowie egyik legismertebb dala marad.

A “Space Oddity” amelyet részben Stanley Kubrick 1968-as filmje, a „2001: Űrodüsszeia” inspirált, egy kitalált űrhajós, Major Tom történetét meséli el. A több mint öt perc hosszú felvételben hallható, rendhagyó dialógusok a rajongók kedvencei lettek – nem véletlen, hogy a „Space Oddity” a mai napig Dawid Bowie legnagyobb példányszámban eladott lemeze Nagy-Britanniában, megelőzve még a 80-as években hatalmas sikert aratott “Let’s Dance” című kislemezt.

“Space Oddity” az első, a legendás zenész emblematikus tudományos-fantasztikus zenei sorozatából, és többek közt az “Ashes to Ashes”, “Hallo Spaceboy” és a “Blackstar” előfutára is.

Fotó: Michael Ochs Archives/Getty Images

26 éves a Bon Jovi egyik legnagyobb slágere

47 éves az album, amelynek az egyik legnépszerűbb rock himnuszt köszönhetjük

Rod Stewart befejezi a turnézást

A „Michael” jó eséllyel átlépheti az 1 milliárd dolláros jegyár-bevételt

Két este is Kolozsváron lép fel Al Di Meola

A ZZ Top 43 éve nagy gázzal robbant be az MTV-be

Közel fél évszázaddal ezelőtt a Fleetwood Mac letaszította az Eagels-t az amerikai albumlista éléről

46 éve hangzott el először: "Nem, én vagyok az apád" avagy, "Luke, én vagyok az apád"

Isten éltesse Chert!

Ma van a méhek világnapja

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő