A látogatók számát előzetes helyfoglalás és egyeurós belépődíj bevezetésével akarják korlátozni az olasz fővárosban a Trevi-kútnál – jelentette be Alessandro Onorato, a római főpolgármesteri hivatal idegenforgalomért felelős tanácsosa a Corriere della Sera napilapban szerdán.

Alessandro Onorato elmondta, hogy az intézkedéssel a tömegturizmussal szemben kívánják megvédeni az egyik leglátogatottabb római látványosságot.

Szabályozni akarják azok számát, akik nap mint nap felkeresik a Trevi-kutat: a tervek szerint az előzetes helyfoglalást a jövő évtől vezetnék be, és ezzel egy időben jelképes értékű belépőjegyet is kellene vásárolniuk a látogatóknak, fejenként egy euróért. A rómaiak számára ingyenes lenne.

Róma legnagyobb utcai szökőkútjáról van szó, amelyet 1762-ben avattak fel. A Trevi-kutat a mai napig az ókori Aqua Virgo vízvezeték táplálja, a kút medencéjét uraló szoboregyüttes közepén Óceán isten alakja magasodik, a szökőkútban fürdött meg Anita Ekberg Federico Fellini Nyolc és fél című filmjének híres jelenetében, de a Trevi-kút leginkább arról ismert, hogy a Rómába visszatérni akaró turisták aprópénzt dobnak a vizébe.

A Trevi-kút előtti szűk téren több ezren szoronganak, ami “nem méltó a történelmi-művészeti örökséghez tartozó helyszínhez” – hangoztatta Alessandro Onorato, aki a 2025-ös jubileumi szent év rendkívüli eseménysorozatért is felelős, amelyekre mintegy harmincmillió olasz és külföldi látogató érkezését várják a fővárosba.

A Corriere della Sera római kiadásának Alessandro Onorato elmondta, korlátozná azt is, hogy a gyönyörű Trevi-kútnál a turisták a lépcsőkön vagy a teret ellepő presszók és éttermek teraszain ülve egyenek, igyanak.

A Trevi-kúthoz vándorló turistatömeget 2019-ben az akkori polgármesteri hivatal kerítéssel akarta visszaszorítani, ahogyan már az is felmerült, hogy szintén kerítéssel vennék körbe a Spanyol-lépcsőt is.

Legutóbb, 2023 júliusában a Pantheonba való belépés tették fizetőssé, fejenként öt euróért.

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay

Így kerültek a botnyalókák és a gömbdíszek a karácsonyfára

Idén is kihirdették a világ legjobb konyháit

Négynapos fővárosi turnéval búcsúztatja a BKV az ikonikus Ikarus 412-es autóbuszokat

David Gilmour ünnepel: a Pink Floyd vezeti a brit albumlistát karácsony előtt

Néhány egér, egy megrágott orgona, és megszületett a legnépszerűbb karácsonyi dal

141 éve először díszítettek karácsonyfát színes izzókkal

„Még az ereiben is celluloid folyik" - 100 éves lenne Makk Károly

41 éve Madonna első nagy slágere lekörözte a karácsonyi dalokat

Új fellépők csatlakoznak a Csinibaba Táncdalfesztivál 2026-os előadásához

34 éve a Queen utolsó nagy slágere Freddie Mercury-val vezette a brit slágerlistát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő