A „Can We Fix Our Nation’s Broken Heart” című dallal Wonder tovább folytatja küldetését, hogy összehozza az embereket, miközben az Amerikában fennálló társadalmi problémákra fókuszál, amelyeket már a 2020-as „Can’t Put It In The Hands Of Fate” és a Gary Clark Jr.-ral közös „Where Is Our Love Song” című dalokban is érintett.

Stevie Wonder, aki több mint hat évtizede igazi zenei ikon – 12 éves korában ő lett a legfiatalabb előadó, aki az első helyre került a Billboard Hot 100 kislemezlistáján a „Fingertips, Part 2” című dalával. Ezt követően még hétszer vezette tengerentúli slágerlistát, számos, ma már örökzöld slágerrel. Katalógusa számtalan módon formálta a kortárs zene irányát, többek között azzal, hogy népszerűsítette a szintetizátorok használatát az R&B-ben, és hozzájárult ahhoz, hogy – az egymástól független kislemezek kiadása helyett – ebben a műfajban is az albumközpontú megközelítés váljon irányadóvá. Világszerte több mint 100 millió lemezt adott el, és 25 GRAMMY-díj, valamint egy Oscar-díj tulajdonosa.

Fotó: Stephane Cardinale/Sygma via Getty Images

A Hold sötét oldalától a Királyi Pénzverdéig – hivatalos emlékérmét kapott a Pink Floyd

Barbra Streisand egészségi okok miatt nem utazik Cannes-ba

Marilyn Monroe titkos pulykatöltelék receptje is kalapács alá kerül egy különleges aukción

Sopronban fókuszban a barátság

48 éves a Grease emblematikus slágere

40 éve mutatkozott be a Top Gun

Megtiltották Brian Maynek, hogy virágokat ültessen

Sztárparádé volt 38 éve a Madison Square Gardenben

Idén is Muzsikál az erdő

„Inspiráló dolog alkotni" - Ronnie Wood a Stones új albumáról, zenéről és képzőművészetről mesélt

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő