1. október 12-én a „The Power of Love” elfoglalta az első helyet a brit kislemez listán, amelyet öt héten át vezetett.

A „The Power of Love” Jennifer Rush, az énekesnő nevét viselő bemutatkozó albumán szerepelt, amelyet még 1984-ben dobott piacra az akkori NSZK-ban, ahol a dal nem aratott különösebb sikert.  Egy évvel később azonban, Nagy-Britanniában egyre népszerűbbé vált, olyannyira, hogy az év legnagyobb példányszámban eladott kislemeze lett, és természetesen a slágerlista élén kötött ki. Ezután több európai országban, valamint Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is meghódította a slágerlistákat.

A „The Power of Love”-ot később Laura Branigan és Celine Dion is feldolgozta. Az 1994-es Dion-féle változat már az Egyesült Államokban is siker lett, és vezette a slágerlistát.

Fotó:  Peter Bischoff/Getty Images

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a szerelem ereje a slágerlista élére repítette Jennifer Rusht

55 éves minden idők egyik legjobb dala

38 éves Freddie Mercury és Montserrat Caballé olimpiai duettje

Több mint hat évtizede a Beatles négy hétre átvette az uralmat az amerikai kislemezlistán

Ma ünnepelné a születésnapját John Lennon

Ma a dalszerzőket ünnepeljük

Brian May: „Többé nem turnézunk, azt hiszem, 50 év elég volt”

Messi góllal és két gólpasszal búcsúzott az argentin válogatottól

Elton John kétszeresen búcsúzott Mexikótól

Roger Waters fiával érkezik jövőre a Pink Floyd-show Budapestre

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő