Világhírű zenészek, színészek és írók írták alá a héten azt a tiltakozó levelet, amelyben az ellen emelnek szót, hogy a műveiket az engedélyük nélkül a mesterséges intelligencia, az MI képzésére, fejlesztésre használják –  számolnak be a nemzetközi hírügynökségek. A mesterséges intelligencia etikátlan módon használja fel az ember által létrehozott szellemi termékeket – áll a tiltakozók levelében.

Több ezer alkotó írta alá azt a levelet, amely újabb nyilvános figyelmeztetés az MI veszélyével és etikátlan eszközeivel kapcsolatban, amely képes mesterséges képeket, zenét és szövegeket létrehozni, ám ezt valós emberi alkotások tömeges felhasználásával „tanulta meg”. A nyilatkozatot többek közt olyan hírességek írták alá, mint Julianne Moore és Rosario Dawson színésznők, a Radiohead énekese Thom Yorke, az ABBA tagja Björn Ulvaeus, a Cure frontembere Robert Smith, Kazuo Ishiguro író, Kevin Bacon színész és Max Richter zeneszerző. Az indítvány kezdeményezője Ed Newton-Rex, brit zeneszerző és a Stability AI technológiai vállalat egykori csúcsvezetője – olvasható a nemzetközi sajtóban. A tiltakozó petíciót olyan szervezetek is támogatták, mint a Universal Music Group, a Warner Music Group, a Sony Music Group, a HarperCollins Kiadó és az amerikai színészek szakszervezete, a SAG-AFTRA. „A kreatív alkotások engedély nélküli felhasználása a generatív mesterséges intelligencia képzésére komoly és igazságtalan fenyegetést jelent azoknak az embereknek a megélhetésére, akik ezeket az alkotásokat létrehozták, és ezt nem szabad megengedni” – áll a petícióban. Fotó: Getty Images  

10 album, amely 2025-ben 50 éves

Dave Gahan ma születésnapos

Ezért vonul vissza Ozzy Osbourne

Befejeződött az új A menekülő ember forgatása

Közel fél évszázaddal ezelőtt az ABBA harmadszor hódította meg Nagy-Britanniát

55 éve jelent meg a Beatles utolsó albuma

Júniusban érkezik Barbra Streisandnd világsztárokat felvonultató új lemeze

Óraátállítás 2026-ban?

Idén is lesz Cannes-ban magyar filmklasszikus a restaurált alkotások válogatásában

Megérkezett a remaszterelt „Pink Floyd at Pompeii – MCMLXXII”

A Dirty Dancing 37 éve hódította meg az amerikai slágerlitát

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő