Hazai borászatok termékeivel, libaételekkel, kézműveskedéssel, a gyerekeket pedig mesékkel és koncertekkel várja a szentendrei Skanzen a Szent Márton Újborfesztivál és Libator programon november 9-én és 10-én.

A katonából hittérítő püspökké vált Szent Márton napját Nyugat-Európa országaiban lámpás felvonulásokkal, Magyarországon lakomákkal, mulatságokkal ünneplik – áll a Skanzen pénteki közleményében.

A szabadtéri múzeum Márton-napi rendezvényén érdekességeket tudhatnak meg a látogatók a libakultusz eredetével kapcsolatban, de vidám őszi közösségi munkák légkörébe is belepillanthatnak. A Márton-napi mulatságok hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes eleveníti meg a múzeum Kisalföld tájegységében. A programot a Langaléta Garabonciások előadása színesíti, de lesz mesemondás és vetítés, történelmi-irodalmi borműhely, őszi csemegék és kézműves termékek vására, a Skanzen Étteremben pedig libaételek várják a látogatókat.

A kézműves foglalkozásokon sok más mellett készíthetnek a gyerekek textillibát és tököt, őszi fülbevalót, termésképet vagy gesztenyéből játékfigurát, de nem maradhat el a lámpások megalkotása sem a délutáni Márton-napi felvonuláshoz.

Az esti Szent Márton nyomába eredő túra mellett gasztronómiai sétán is részt vehetnek az érdeklődők. A fenntartható konyhát fókuszba állító túra az őszi-téli ételkészítési és tartósítási eljárások, és az ezekhez kapcsolódó tárgyak mellett az ősz ízeit viszi majd közel a látogatókhoz.

A Skanzen Vigadó színpadán mások mellett fellép Gulyás László vándormuzsikus, Dóra Áron mesemondó, az ELÁN Zenekar, a Robinson Kruzo Trio, a Dresch Vonósok és az Erdőfű Zenekar. A múzeum portái, házai 16 óráig, a Skanzen Vigadó és a kézműves vásár 18 óráig tart nyitva. A programsorozatot mindkét napon őszbúcsúztató koncert és táncház zárja.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/orlovamaria

Szenvedélyes olasz hangulat lengi be az Orfeumot

Hat méteres bronzszobot kap Ozzy Osbourne Franciaországban

44 éve a rock and roll felült a Billboard trónjára

Billy Idol nyári rezidenciája: Las Vegas

36 éves a „Violator”

Közel húszezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon

Több mint fél évszázada mutatták be a tengerentúlon a The Who operea-filmjét

A 40 év feletti magyarok körében meghatározó probléma a magány

Egyszerre érkezik a Michael Jackson film és a produkció zenei albuma

Brian May bemutatta, milyen kincseket rejt a Queen Queen II gyűjtői kiadása

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő