Pontosan egy hónap múlva, december 12-én a mozikban érkezik az év legjobban várt magyar zenés, romantikus vígjátéka, a “Hogyan tudnék élni nélküled?”. Addig is film legújabb előzetesével hangolódhatunk a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetre.

A javarészt idén tavasszal és nyáron forgatott film olyan sztárok és fiatal tehetségek közreműködésével készült, mint Marics Peti, Törőcsik Franciska, Ember Márk, Brasch Bence, Márkus Luca, Kirády Marcell, Kovács Harmat, Varga-Járó Sára, Medveczky Balázs és Markó-Valentyik Anna. Ráadásul többségük úgy látható benne, ahogy vásznon még soha korábban. Köszönhetően annak, hogy a Demjén-slágerek köré szőtt szerelmes, balatoni történetben ezek az örök hazai kedvencek közé sorolt dalok a szereplők saját előadásában lesznek hallhatóak az általuk bemutatott látványos, dinamikus, lehengerlő tánckoreográfiák kíséretében. Mindezekből a film nagy előzetese ad ízelítőt és táncra perdít mindenkit, mint ahogy ezt tette a korábbi, több mint 1 millió megtekintést elérő teaser is.

 

 

 

Fotó: The Orbital Strangers Project

Augusztusban is nosztalgiajáratok indít a BKK

Továbbra sem kívánatosak a mobilok az Iron Maiden koncertjein

Koncertsorozattal ünnepel az 50 éves Foreigner

Újra megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj

Rekordszámú gólyafiókát gyűrűztek meg az idén országszerte

Ismét elhalasztották a Balaton-átúszást

„DCJ STÍLUSGYAKORLAT” lett Magyarország Tortája

Közösségi virágkocsi is készül az idén a debreceni virágkarneválra

1978-as sikeralbuma újrakiadásával ünnepel a Talking Heads

30 000 fontért kelhet el egy garázsvásáron vásárolt Dali festmény

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő