Gyerekkorában a Marcali MEDOSZ és a Kaposvári Kinizsi csapataiban játszott csatárként. 1961-ben, tizenhét évesen került Budapestre, a Megyeri útra, ahol 1978-ig számos sikert ért el az Újpesti Dózsa színeiben. A lila-fehérekkel 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, ötszörös gólkirály lett, nyolcszor nyert magyar bajnoki címet, háromszor Magyar Kupát. Az Újpesttel 1974-ben BEK-elődöntőt játszott a Bayern München ellen, 1975-ben a nyolcaddöntőben a Benfica ellen szerzett gólját a kupaforduló legszebb találatának választották. Számolatlanul termelte a gólokat, éppen ezért a lila-fehér szurkolók a Góleádor becenevet adták neki.

A válogatottban 1962-ben a Népstadionban Jugoszlávia ellen mutatkozott be (0-1), 1979-ig 76 mérkőzésen lépett pályára és 36 gólt szerzett. Sokoldalú támadójátékos volt, aki klubcsapatában középcsatár, a válogatottban Albert Flórián mellett jobbösszekötő poszton szerepelt. Az erőteljes, izmos felépítésű, gyors kezdősebességű, hallatlanul gólveszélyes Bene nélkül az 1960-70-es években elképzelhetetlen volt a magyar válogatott csatársora.

Tagja volt az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes magyar csapatnak. Rögtön az első mérkőzésen mind a hat gólt ő lőtte Marokkó ellen, a csehszlovákok elleni döntőben is ő juttatta vezetéshez a csapatot, s tizenkét találatával a torna gólkirálya lett. Ugyanebben az évben a válogatottal Eb-bronzérmet szerzett, 1972-ben negyedik lett. Háromszor játszott az Európa-válogatott csatársorában.

1966-ban az angliai világbajnokságon nyújtotta legemlékezetesebb teljesítményét. A címvédő, több mint egy évtizeden át veretlen brazilok elleni, 3-1-re megnyert csoportmérkőzésen már a harmadik percben gólt szerzett. A védők bábu módjára dőltek körülötte, végül jobblábas létére ballal lőtte be a labdát. Ezt a mai napig minden idők egyik legszebb találataként emlegetik és csak azért nem lett a torna gólja, mert azt ugyanezen a meccsen Farkas János lőtte kapásból az ő gólpasszából, s végül a szenzációs magyar győzelmet hozó büntetőt is ő harcolta ki, nem véletlenül válogatták be a világbajnokság „álom tizenegyébe”.

Az angol Billy Wright, aki a világon elsőként lett százszoros válogatott, egyszer így nyilatkozott róla: „Bene legalább akkora kiválósága volt a korszaknak, mint Albert. Kevés olyan gólvadász portyázott akkortájt Európa tizenhatosainak környékén, mint az önök Benéje.”

Pályafutásának befejezéseként 1978-tól a Volán SC-ben, majd a finn Seinäjoki, a Soroksári VOSE és a Kecskeméti SC csapataiban játszott, a góllövő cipőt 39 éves korában akasztotta szögre.

1984-től 1991-ig sportvezetőként és edzőként folytatta az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatánál. Az UTE felnőtt csapatával 1992-ben Szuperkupát és Magyar Kupát nyert. 1994-ben irányította a Fóti TSZ SE, 1999-től a László Kórház női labdarúgócsapatának munkáját is. Dolgozott még a norvég Vagarkameratene csapatánál, a női válogatottnál, az olimpiai csapat edzőjeként és a válogatott segédedzőjeként, 2004-ben elvállalta a strandlabdarúgó-válogatott irányítását.

1964-ben és 1969-ben ő lett itthon az év labdarúgója. 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést, 1998-ban a Mező Ferenc-emlékgyűrűt vehette át, 1999-ben elhelyezte kézlenyomatát a Magyar Sportcsillagok Falán. 2001-ben MLSZ-emlékérmet kapott, 2004-ben nyugállományú rendőr alezredessé léptették elő, 2005-ben Újpest díszpolgárává avatták.

Bene Ferenc 2006. február 27-én, életének hatvankettedik évében hunyt el. 2006 óta a nevét viseli a Kaposvári Rákóczi FC labdarúgó akadémiája, 2012 óta Újpesten egy általános iskola, míg 2013-ban Marcaliban utcát neveztek el róla. Mellszobrát 2017-ben avatták fel az újpesti Szusza Ferenc Stadionnál.

Fotó: MTI/Petrovits László