Neil Young, aki csupán néhány napja még kritizálta a Glastonbury fesztivál szervezőit, és bejelentette, hogy nem vesz részt a 2025-ös rendezvényen, változtatott álláspontján, és egy „téves információval” magyarázta a korábbi visszalépést – adta hírül az AFP.

Néhány napja a 79 éves amerikai-kanadai zenész azzal vádolta a fesztivált, hogy a BBC – a zenei esemény partnere – ellenőrzése alá került.

„Egy félreértett információ miatt döntöttem úgy, hogy nem lépek fel a Glastonbury-n – pedig mindig szerettem ott játszani. Szerencsére a fesztivál ismét szerepel a naptárunkban, és alig várjuk, hogy ott játszhassunk!” – írta Young pénteken saját weboldalán.

Emily Eavis, a tavalyi rendezvény szervezője, amely több mint 210 000 látogatót fogadott, örömét fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. „Neil Young egy olyan művész, aki nagyon közel áll a szívünkhöz… Mindent a saját módján csinál, és ezért szeretjük” – írta Eavis az Instagramon. „Alig várjuk, hogy újra üdvözölhessük a fesztiválon, ahol a legendás Piramis színpad egyik fő fellépője lesz” -tette hozzá Eavis.

Múlt héten, csütörtökön Young azt mondta, hogy „Chrome Hearts” nevű zenekara azért lépett vissza, mert a BBC „ számos olyan dolgot várt el tőlünk, amely nem érdekel minket” – mondta a zenész. „Úgy tűnik, hogy a Glastonbury most egy vállalat irányítása alatt áll, és a fesztivál már nem az, amire emlékszem” – tette hozzá.
Neil Young korábban, 2009-ben lépett fel a Glastonbury Fesztiválon.

A brit televízió, amely 1997 óta partnere a fesztiválnak, azóta is rendszeresen közvetíti a koncerteket.
A 2025-ös eseményre szóló jegyeket, amelyeket november közepén dobtak piacra 373,50 font (452 euró) áron, mindössze 35 perc alatt elkapkodták. A Glastonbury-t idén július 25 és 29 között rendezik, a fellépők közül eddig egyedül Rod Stewart koncertjét erősítették meg hivatalosan.

Az 1970-ben indult fesztivált 2026-ban nem rendezik meg, hogy pihenőt biztosítsanak a Worthy Farm területének, amely otthont ad az eseménynek.

Fotó: Frazer Harrison/Getty Images

Végre megvan a Led Zeppelin film premierdátuma - itt az új előzetes is!

David Lee Roth új klipet készített a Van Halen egyik legnépszerűbb slágeréhez

Ma lenne 77 éves Ziggy Stardust – azaz Dawid Bowie

A Király ma ünnepelné 90. születésnapját

Ezek voltak a magyar moziközönség kedvenc filmjei tavaly

54 éve jelent meg a tengerentúlon a Black Sabbath ikonikus második albuma

Budapesten ad koncertet az Életrevalók film zeneszerzője

A böjti réce lett az év madara

Sorsfordító volt a Képzelt riport Trokán Nóra számára

Vízkereszt, vagy amit akartok

Neil Young meggondolta magát: mégis zenél Glastonbury-ben

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő