1985. január 17-én Madonna először került fel az Egyesült Királyság albumlistájára. Madonna A “Like a Virgin” című korong az énekesnő második albuma volt ugyan, de az első, amely Nagy-Britanniában felkerült a slágerlistára, igaz kezdetben nem túl biztató pozícióba.

Az Egyesült Királyságban a “Like a Virgin” hosszú utat járt be, amíg a slágerlista élén kötött ki. 1985. január 17-én, a 74. helyen debütált a UK Albums Chart-on, azonban nyolc hónapon keresztül igen bizonytalanuk „mozgott” a slágerlistán. Végül szeptemberben sikerült megszereznie az első pozíciót, és 1985. szeptember 21. és október 12.között két héten át volt № 1.
Madonna második stúdióalbuma, a „Like a Virgin” összesen 152 hetet töltött a brit albumlistán. Az album platinalemez lett az Egyesült Királyságban, ahol több mint egy millió példányt adtak el belőle.

A „Like a Virgin” című album adta Madonna első listavezető kislemezét is Nagy-Britanniában: ez a “Into the Groove” volt, amelyet az Egyesült Államokban nem, csak Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában dobtak piacra.

Fotó:  Robin Platzer/Images/Getty Images

Madonna 41 évvel ezelőtt először debütált a brit albumlistán

34 éves Eric Clapton híres „Unplugged“ albuma

Több mint négy évtizede énekeljük: "Rdio Ga Ga"

Jack Osbourne: „Egy fenomenális színész alakítja Ozzyt az életrajzi filmben”

George Michel 38 éve először ért fel az amerikai slágerlista csúcsára

Családi ereklyéket, történetek várnak a Székely mennyasszony című székelyföldi kiállításhoz

Paul McCartney bemutatta a „Man On The Run” előzetesét

54 éve mutatkozott be az amerikai slágerlistán a „Black Dog”

25 éves a Wikipédia

65 éve indult útjára a zenetörténelem egyik legsikeresebb női zenekara

További hírek

Dévényi Tibor

Abaházi Csaba

Vágó Piros

Lovász László

Bochkor Gábor

Jurásek Balázs

Nyerges Izabella

Várkonyi Attila

Dénes Tamás

Leirer Timi

B. Tóth László

Best FM

Most szól:

  • Következő